2010. március 17-én, szerdán sok szempontból rendhagyó irodalom- vagy inkább irodalomtörténeti óra szem- és fültanúi lehetnek a Mogyoróssy János Városi Könyvtárba látogató irodalombarátok: Bíró-Balogh Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékének doktorandusza, oktatója lesz a könyvtár vendége.
Bővebb információk a Gyulai Hírlap Online-on olvashatók (http://www.gyulaihirlap.hu/index.fcgi?rx=&item=&akadaly=&nyelv=hu&menuparam_8=1657).
(Fotó: Gácsi Zsuzsanna Eszter)
S. Gordán Klára a fenti címmel írt könyvet Kosztolányi vajdasági kultuszáról. "Ki Kosztolányi ebben a városban, amelyet ő maga szűknek érzett, viszont később Pesten szintén idegenként bolyongott? Milyen ez a város, amelyet Esti Kornél korhelynek tekintett, és amely Sárszeg modellje lett? Megrekedt-e a kultuszteremtés a szülőváros falai között? Mit jelent nekünk Kosztolányi manapság, miután szülőházát lebontották, neve mégis hosszas csatározások révén emléktáblán olvasható, sőt intézménynévként burjánzik a városban? Hogyan olvassuk Kosztolányit Sárszeg-Szabadkán, ahol a referencia helyi bája mozgásba lendül?" - foglalja össze Hózsa Éva vajdasági kutató azokat a kérdéseket, melyek a szerzőt foglalkoztathatták művének írásakor.
"Siflis Gordán Klára nem mindennapi feladatra, Kosztolányi Dezső vajdasági kultuszának feltérképezésére vállalkozott. Már maga a célkitűzés is kockázatos, hiszen Kosztolányi a Vajdaság szülötteinek egyik legjelesebbje, idén, születésének 125. évfordulóján fokozott figyelem kísér minden róla szóló írást, s a téma természetesen különösen fontos és különösen érzékeny a szülőföldön élőknek.
Az évfordulónak köszönhetően, Deziré barátunk, azaz a Mester születésnapjának közeledtével sorra jelennek meg az irodalmi folyóiratok tematikus lapszámai is. A sort a Tiszatáj nyitotta, melynek márciusi számában a következőket olvashatjuk:
Juhász Ferenc: Kosztolányi-kegyelem
Tandori Dezső: Hol lelhetjük Kosztolányit?
Arany Zsuzsanna: A Kosztolányi kritikai kiadás forrásgyűjtésének tapasztalatai
Lengyel András: "Innen-onnan"
Turi Tímea: Kosztolányi kamerája (Irodalom és újságírás viszonya a Pesti utca írásainak tükrében)
Kovács Krisztina: A nyilvánosság és az intimitás terei a Kosztolányi-prózában
Hózsa Éva: Német fordítás, franciás fortély (A Mágia című Kosztolányi-kötet három verse német nyelven, 1914)
Bónus Tibor: Színháziasság és az érzékek topológiája - szemek (Az Édes Anna értelmezéséhez)
Bengi László: Esti Kornél és a nemzeti karakter
Bíró-Balogh Tamás: Kosztolányi Dezső szegedi kapcsolataihoz
A folyóirat illusztrációit - melyek Esti Kornél történeteit idézik - Miklosovits László készítette. A megjelent írásokról a Literán is olvashatunk gondolatokat, a http://litera.hu/hirek/lapot-kerek-4 oldalon, Jánossy Lajos tollából.
Egyik éjszaka azt álmodtam, hogy színházban vagyok. S láttam egy darabot. Egyszer, még évekkel ezelőtt, Szabadkán. Kosztolányiról szólt. Az utolsó időszakáról. Ült foteljében, írt, alkotott, s közben ivott, talán abszintot. Vagy morfint szívott. Ki tudja? Erre nem emlékszem már.
Lelki szemei előtt fölvonultak életének szereplői. Nők, cifra ruhás utcai lányok az éjszakából. Zöldben, lilában, sárgában pompázva, körbeparádézva őt. Aztán a felesége beszélt hozzá. Aztán bohócok jelentek meg a színen, baljós bohócok, torzra, csúfra, groteszkre s mégis szépre maszkírozva, s nevették, kacagták Kosztolányit.
Most, hogy közeledett a március, AnJou kiment Dezirével a Dunapartra, s kísérleteztek, vajon érződik-e már a levegőben a Tavasz illata. Deziré szívott egyet cigarettájából, majd a Tavasz illatából. Felváltva. Mert szerinte a Tavasz illata határozottan benne volt már a levegőben. Aztán elkezdtek beszélgetni arról, hogy mi is a boldogság.
- „Mit képzelünk el ilyenkor?” – kérdezte Deziré. – „Többnyire valami állandót, szilárdat, tartósat. Például egy kastélyt a tenger partján, kertet és csöndet körötte, egy nőt, gyermekeket, családot, esetleg pénzt vagy dicsőséget. Ezek csacsiságok.”
- Igen, ezek bizonyára csacsiságok. De miért ragaszkodunk az állandóhoz? Hogy a boldogság állandó legyen? Valamiféle birtoklási vágyból, Deziré? Mit akarunk annyira birtokolni? A kastélyt magát? Vagy az érzést, hogy van egy kastélyunk? Mit? – vette át a szót AnJou.
Deziré, miközben egyre jobban arcába kezdett sütni a Nap, hunyorogva folytatta, s ez a hunyorgás kis mosolyt is csalt az arcára.
A Prae irodalmi folyóirat tavasszal megjelenő 2010/2-es számának Kosztolányi-blokkjához vár illusztrációkat a Kosztolányi-kultusz virtuális tere. A pályaműveket e-mailen várjuk 2010. április 5-ig. A rajzok (számítógépes vagy kézzel rajzolt grafikák) legyenek karikatúra-jellegűek, lehetőleg figuratívok, s szerepelhet rajtuk emberalak vagy tárgy is. Néhány képkockából álló sorozatot is szívesen fogadunk. A képek – a fenti kereteken belül – a következő témák egyikét illusztrálják:
Kosztolányi idegen nyelven
Kosztolányi műfordításai
Kosztolányi és szülőföldjének (Bácska, Vajdaság) irodalma
Kosztolányi kettős énje
Kosztolányi latin témájú művei (Paulina, Aurelius, Caligula)
Esti Kornél és az utazás
Esti Kornél és a hazugság kérdésköre
Kosztolányi az interneten
Kosztolányi jogdíjmentes portréfotóinak fölhasználása – egyedi újragondolásban – megengedett. Pályázni álnéven, és tetszőleges számú pályaművel is lehet.
A Prae szerkesztői által kiválasztott nyertes munkák megjelennek a folyóirat Kosztolányi-blokkjában, illetve honlapunkon (www.kosztolanyioldal.hu).
Blogunkon (www.kosztolanyidezsoter.blog.hu) minden beérkező pályaművet közzéteszünk, és közönségszavazást indítunk.
A pályaműveket a kosztolanyidezsoter@gmail.com e-mailen várjuk (jpg formátumban, legalább 2 MB méretben) 2010. április 5-ig. A határidő után beérkezett pályaműveket nem áll módunkban elfogadni.
Budapest, 2010. március 1.
A www.kosztolanyioldal.hu szerkesztősége
(Képünkön M. C. Escher Rajzoló kezek című grafikája látható.)
Paris, 1909
Kedves Józsi,
mióta itt vagyok, nem tudtam leírni egy mondatot sem. Levelet sem írok. Sehova sem. Paris – mint említém – iszonyú. Nem az Élet városa ez. Valami rettenetes, szóval ki nem fejezhetően borzalmas fészek, a középkor és az újkor vegyüléke, méreg és cukor, csók és halál együtt, az idegennek, nekem legalább csak ijesztő, kellemetlen és érthetetlen.
Vagy csak volt. Tegnapig. Tegnap azonban egy el nem hihető, magamnak is hazugságnak tetsző virtust csináltam.
Le Tabarin (forrás)
Carneval herceg ezen a farsangon soványan és sápadtan lődörög az éjszakában. Én is így találtam meg múltkor a körúton, amint elfanyarodott kedéllyel, a báloktól agyonizzadtan, egy szenesedő egyiptomi cigarettát rágicsált a fogai között, és a tabetikusok biccenésével haladt előre a maga útján. A jó, züllött, vén fiú örült, mikor meglátott, már messziről a levegőbe penderítette csörgősipkáját, amelyről lehullottak az összes csörgők és szalagok. Üdvözöltem őhercegségét, aki rögtön előrántotta frakkjából a piros selyem cigarettatárcát és megkínált belőle.
- Hová? - érdeklődtem félénken, és szemügyre vettem fájdalmas arcát.
- A Lipótmezőre. Ez az egyetlen hely, ami még némiképp érdekel. Ma az elmegyógyintézet igazgatósága hangversennyel egybekötött bált ad az őrültek mulatságára.
Kissé meghökkentem és tétováztam, mikor meghallottam rekedt kacaját.
Hozzászólások