1. Shakespeare
- Mondja Monsieur Desiré, ki a maga szellemi ideálja és miért?
- Ha férfire gondolok, akkor mindig Shakespeare-t látom, az embert, amint műveiből visszaállítom magamnak. Ő a magas előkelőség, aki mindent megért, mindenkihez közel van és a tömegtől távol. Tétovázó, de a döntő pillanatban megbocsátó, külső megjelenési formájában, mint Hamlet, maga az udvariasság, belső mivolta pedig az irgalom. Arisztokrata szellem, aki a társadalmi kérdéseket percről-percre és esetről-esetre oldja meg a maga módján.
2. Sajtóhiba
- A nagy művészekkel is előfordulhat, hogy nem úgy jelennek meg az írásaik, mint ahogy ők azt elképzelték. Mondja, Monsieur Desiré, magával megtörtént már, hogy egy-egy sorát "félreszedték" a szedők?
- Két olyan sajtóhibára emlékszem, amit sohasem fogok elfelejteni. Az egyik a Bácsmegyei Naplóban jelent meg sok évvel ezelőtt. Egy öreg, kedves poétáról írtam kritikát, többek között ezt: »A zseniális költő utolsó kötete…« Így jelent meg: »A szenilis költő utolsó kötete…« A másik a Pesti Hirlapban jelent meg remrégiben, ahol »ametiszt lila alkony« helyett »antiszemita lila alkony«-t szedtek.
- Ó, vajon mit fognak majd ebbe a kis "szövegváltozatba" belemagyarázni az irodalomtudósok, mondjuk, évtizedekkel - már megbocsásson, de - a maga halála után…
(Forrás: Színházi Élet, 1930. febr. 2., jún. 22. Köszönet értük Végh Dánielnek!)
Hozzászólások