Kosztolányi mesternek egyik kedvenc tárcatémája volt az időjárás. A nyári kánikuláról több írásában is megemlékezett. Trópusi Budapest című cikkét, mely a Pesti Hírlapban jelent meg (1932. júl. 7.), például így indítja: „Budapest – egyenlítői hőségben.” Egy másik szösszenetben, Nyári körkép címmel (Pesti Hírlap, 1932. júl. 24.) a következő tanácsot adja olvasóinak: „A fülledt, afrikai hőségben aki csak teheti, nappal bezárkózik otthonába, besötétíti szobáját s csak estefelé búvik elő.” Mit látunk 34 fokos hőségben a pesti utcán? (Pesti Hírlap, 1934. júl. 24.) című, névtelenül közölt tárcájában pedig a nyári ruházkodás kérdése izgatja leginkább: „Látunk úriembereket ingujjban, úriasszonyokat harisnyátlan lábbal, magassarkú cipőben, gyerekeket fürdőruhában, sőt fürdőruha nélkül is, úgyszólván teljesen pucéran, két nagyocska lányt lenge pongyolában, négy édes parasztlányt összefogozva. […] Látunk az egyik közkertben egy nőt, aki a nagy hőség elől csaknem egész nap ott ült egy árnyas padon, de nem egyedül.”
A Kosztolányi-filológia egyik nagy kérdése az ún. „Pardon-ügy”. 1919 és 1921 között ugyanis Desiré mester az Új Nemzedék című napilap munkatársaként olyan rovatot vezetett, amelyben szélsőségesen radikális politikai megnyilatkozások szerepeltek. A rovat cikkei névtelenül láttak napvilágot, s a mai napig nem tisztázott, melyik szöveget ki írta. Ám hogy jön a Pardon-cikkek kérdése a kánikulához? Az 1921. július 30-án megjelent tárca erre is megadja a választ:
Meleg van
„Lementünk az utcára és kezünkben gyorsírói irónnal följegyeztük, mit beszélnek most egymással a járókelők. Ezeket a fontos és döntő kijelentéseket változtatás nélkül közöljük itten sorjában: 1. Ez a forróság… 2. Megjött a hőhullám. 3. Nem bírom tovább. 4. Valóságos hőguta. 5. Kábító, égető, őrjítő. 6. Micsoda hőség. 7. Meleg van. 8. Meleg van. 9. Meleg van. 10. Meleg van. Itt abbahagytuk följegyzésünket. Mert, pardon, mi is úgy találtuk, hogy tényleg meleg van.”
Mindebből pedig az is kiderülhet, hogy a Pardon-cikkek közt is akadnak olyanok, amelyek bizonyítják: a hőség még a politikáról is képes elterelni az emberek figyelmét…
Cikkünk olvasásához Anjou teljesen apolitikus és kánikulabarát koktélt ajánl kísérőnek:
Mojito Diablo (recept)
Hozzávalók:
4,5 rész tequila
1,5 rész feketeribizli likőr
2 rész limelé (vagy 2 szelet lime)
12 db friss mentalevél
9 rész citromízű üdítőital
1 teáskanál barnacukor
jégkockák
Elkészítés:
A barna cukrot, a limelevet (vagy szeleteket) és a mentaleveleket long drink pohárban törőfával összetörjük, majd feltöltjük jégkockákkal. Hozzáadjuk a tequilát, a feketeribizli likőrt, majd a citromízű üdítőitalt. Díszítsük mentaággal, és kínáljuk szívószállal! ;)
(Illusztráció: deviantart.com. A recept forrása: http://www.koktelrecept.hu/mojito-diablo)
Hozzászólások