A 82. Ünnepi Könyvhét előtt néhány nappal megjelent a Kosztolányi Kritikai Kiadás legújabb, az Esti Kornélt (1933) közreadó kötete.

A Kosztolányi Kritikai Kiadás harmadik tagja, az Esti Kornél-kötet Veres András és Tóth-Czifra Júlia szerkesztésében készült el. Mint a fülszövegen olvasható, „Kosztolányi Dezső egyik 1925-ös novellájában bukkant fel először Esti neve; 1929-től nőtt meg az Esti-szövegek száma; s bár 1930-ban fölmerült már a kötetté formálás terve, csak 1933 tavaszán valósult meg. A kortársak elismerő szavakkal, de értetlenül fogadták. Csak a későbbi irodalmi fejlődés ismeretében tárultak fel igazán az Esti Kornél-történetek valódi erényei, korát megelőző műfaji újításai, merész szemléleti nyitásai. Az 1933-as Esti Kornél kritikai kiadását tartalmazza kötetünk. Minthogy Kosztolányi az egyes fejezetek alapjául szolgáló novellákat sokszor publikálta, közöljük valamennyi változatukat és ezek valószínűsíthető sorrendjét is. A tárgyi magyarázatok között bemutatjuk, hogy kik voltak a mintái a századelő irodalmi életét megrajzoló ötödik fejezet kulcsfiguráinak. Kötetünk szöveggyűjteményként tartalmazza az Esti Kornélról szóló gazdag irodalmat 1933-tól 2010-ig, s kitér arra a jelentős hatásra is, amit Kosztolányi műve az ezredforduló szépprózájára gyakorolt.”

A bemutató során Veres András, Mészáros Sándor kérdésére válaszolva, részletesebben is tájékoztatta a szép számmal megjelent közönséget arról, hogy milyen különbségek mutatkoztak az Édes Anna és a most elkészült Esti Kornél között. Mindenekelőtt azonban bemutatta a jelenlévőknek az új kötet szerkesztőjét, valamint sajtó alá rendezőjét, Tóth-Czifra Júliát, aki doktori képzés előtt álló végzős egyetemista, az utánpótlás reményteli képviselője, valamint a Kosztolányi Kritikai Kiadás nélkülözhetetlen munkatársa.

Az immáron két kötet szerkesztésében szerepet vállaló Veres András a szövegközlés nehézségeiről szólva kiemelte, hogy míg az Édes Anna rendelkezik kézirattal, addig az Esti Kornél nem. Ennek oka föltehetően az lehet, hogy Kosztolányi csak a hosszabb szövegeit őrizte meg kéziratban. Ezzel függ össze az is, hogy az Esti Kornél Harmadik fejezete esetében – mivel eredetileg kisregénynek készült – fennmaradt a kézirat, mely Józan Ildikó és Parádi Andrea munkájának eredményeképpen most először kerül az olvasók elé. Az elhíresült mű érdekessége tehát a sokféle változat (Kosztolányi sokszor adta el a novellákat), és ezek sorrendjének megfejtése.

A bibliográfia tekintetében az Esti Kornél nehézségét az adta, hogy az egyes novellák kiadásának is utána kellett nézni, sokszor sokszerzőjű antológiákban. Veres András e ponton említette Sárközi Éva könyvtáros és irodalomtörténész nevét, akinek alapos munkájával már az Édes Anna oldalain is találkozhatott mind a szűk szakma, mind az érdeklődő nagyközönség.

A hatástörténet említése szintén alapvető kérdés egy kritikai kiadás szempontjából. Míg az Édes Anna esetében beszélhetünk átdolgozásról (most már azt is tudjuk: maga Kosztolányi akarta színpadra állítani, és felesége az ő ellenőrzésével írta meg a színpadi változatot), az Esti Kornél esetében nem. Utóbbinak azonban óriási hatása volt az ezredforduló magyar irodalmára, amit a recepciótörténet röviden ismertet is.
Végül rátérve a recepciótörténetre, Veres András hangsúlyozta, hogy az Édes Anna szélesebb közönséget ért el, hisz a negyvenes évek derekán az olvasáskutatások a tíz legkedveltebb magyar könyv között találták. Az Esti Kornélt azonban az olvasáskutatók figyelemre sem méltatták. Ugyanakkor a literátus közönségnek az utóbbi lett – ahogyan Veres fogalmazott – „igazi szívügye”. Igaz, megjelenése idején a kritika méltatta, de nem értette, s Babits süketsége nem volt egyedülálló. Ahogyan a szerkesztő a továbbiakban kiemelte: Németh Andor viszont megsejtette azt, ami csak az 1990-es években vált általános meggyőződéssé, hogy az Esti Kornél kísérlet volt egy új elbeszélésmód kialakítására, és nemcsak Kosztolányi pályáján, hanem a 20. századi magyar irodalomban is kimagasló jelentőségű műnek számít. Amit Németh Andor 1933-ban megsejtett, azt Bori Imre 1971-ben már határozottan képviselte, Szegedy-Maszák Mihály 1978-as tanulmánya pedig poétikailag is alátámasztotta. A kilencvenes évektől nagyon erős minta lett, egyetemi dolgozatok örökös tárgyává vált, valamint újraolvasások és -értelmezések sorozata történt meg. Emiatt pedig tartani kell az ilyen nagymérvű értékeléslázat szükségképpen követő csömör bekövetkeztétől. Ahogyan Veres András zárta mondandóját: „Remélem, hogy még ez előtt sikerült jelentkeznünk az Esti Kornél kritikai kiadásával”.

Ezt követően a korábban bemutatott fiatal társszerkesztő, a kötet sajtó alá rendezője, Tóth-Czifra Júlia az anyag előkészítésének nehézségeit, többek között a kézirat hiányát és a folyóiratban megjelent változatok eltéréseit ismertette, s a jegyzetapparátusnak a mű füzérszerűségéből adódó egyedi kihívásairól és megoldásairól beszélt.
Az Esti Kornél a 2010-ben napvilágot látott Édes Annát és a „most elmondom, mint vesztem el” című, beszélgetőlapokat tartalmazó kötet által megkezdett, mintegy 33 kötetesre tervezett sorozatot folytatja.

A pozsonyi Kalligram Könyvkiadó estjén bemutatkozott Szegedy-Maszák Mihály életműsorozatának soron következő kötete is, Az újraolvasás kényszere című értekezés, melyet Hites Sándor mutatott be. A szerző jelen kötetbe foglalt magyar és összehasonlító világirodalmi tanulmányainak alapelve, hogy az újraolvasás egyben újraértelmezést jelent, egyben az öröklött hagyomány átrendezését és megőrzését. A recenzens a tanulmányok korábban megjelent és a szerző által a kötetbe foglalás során újraolvasott és átdolgozott változatai közötti finom változásokat elemezte, és amellett érvelt, hogy egységes kötetként olvasható és olvasandó a könyv. Szegedy-Maszák Mihály új kötete négy Kosztolányi Dezsőről szóló tanulmányt tartalmaz.