"A nyári politika: ez az, amit szeretek. Mert valamint a nyári újságíró nem újságíró, a nyári szenzáció nem szenzáció, és a nyári szerelem nem szerelem, a nyári politikának is megvan az a jó oldala, hogy minden, csak nem politika. De jól van ez így, és a magam részéről szeretném, ha a mi népünk is elfelejtené kicsit a politizálás keserű művészetét. A politikusai úgyis elfelejtették már.
Ilyenkor, a holtszezon küszöbén, mindig megújul ez a reménységem, és amint látom, hogy néhány újság megoldja feszes koturnuszát, és szellőzteti a fontoskodás álarcát, új vér özönlik ebbe a reményembe, s hinni kezdem, lesz idő, mikor nálunk is kihal a politikus csizmadia szomorú típusa. A politikus csizmadiánál csak a "haza" sorsán búsuló semmittevők száma nagyobb. Sehol a földgolyó hátán nincs oly ország, mely annyira meg volna verve a bolhászkodó és kucorgó politizálás műkedvelőivel, mint a mienk. Török átoknál is nagyobb átok ez mi rajtunk, akármit is mondjanak. Millió és millió tervezgető, foltozó, újrakezdő, hátramozdító és csizmafejelő, millió szomorú, bor mellett búsuló Hamlet, és egyetlen tett-ember sem. A tett helyett kapjuk: a tett filozófiáját. A kitartás helyett: az energia dicséretét. Arany és győzelem helyett pedig papíron nyerünk és győzünk a térképeken, ott is leginkább erkölcsileg.
Európában - ugye szabad erről is beszélnem: - a politikát immár szépen a sarokba verik vissza, és a politikus éppúgy foglalkozik sivár rébuszaival, mint a hivatalnok, az üstfoltozó és az utcaseprő. A nép pedig vígan fütyül és éli a maga tömegegyéni életét. Még az újságok sem háborgatják köreit. A lapok vezércikk-rovatában, ahol nálunk csak visszakérődzött és többször megemésztett politikai általánosságok éktelenkednek, az foglal helyet, ami lapjainkból helyszűke miatt rendesen a vízállás rovat alá szorul. A német polgárt például érdekli, hogy Haeckelnek vagy Bergsonnak van-e igaza, s izgatja az a probléma, micsoda rendben sorakoznak egymás mellé testünk titokzatosan működő atomjai? A franciáknál politikai esemény egy könyv, egy jó cikk, egy szép vers. Nálunk eddig csak egy mámoros képviselőválasztás kavarja fel az alvó érdeklődést. Egy zsíros koponyája, sörtehajú urat kísérünk részeg rikácsolással a képviselőházba, aki bölcsen kimutatja majd nekünk, hogy a fehér nem fekete, hanem fehér. Csak a lengyelek tudtak ily jól politizálni. Vajon mikor figyeltünk igaz érdeklődéssel egy művészt, egy írót? Vajon mikor űztünk igazi kultúrpolitikát? Mikor volt fontosabb a kegyelmes úr paralitikus csalogányénekénél egy igazi lángész írása?
Eddig, úgy látszik, csak nyáron, az általános szieszta idején. Emésztésnél, szivarszó és feketekávé mellett néha még ilyesmire is ráfanyalodunk. Ezért dicsérem a laza és általános nyári politikát. Ilyenkor befejeződik a szószátyárkodás, s időnk akad arra is, hogy kissé magunk köré tekintsünk, és egy aprócska eseményt - megnőttetve - beleállítsunk az általános európai politika távlatába. Rávetődik tekintetünk néhány társadalmi és külpolitikai eseményre is. Nagyobb perspektívákat fut meg a szemünk, s madárkönnyű fürgeséggel száguldunk át az alpári filozófia apró-cseprő akadályain és mondvacsinált bércein.
De az olvasó - érzem - türelmetlen, és egyre böki a hátam, hogy adjak már valami kézzelfogható tanácsot, hogyan és micsoda eszközökkel űzzön igazi kultúrpolitikát nyáron? Az író zavarban van, és sok tanács helyett inkább eggyel szolgál: egyáltalán ne politizáljon. Üljön fel egy vonatra, és füstölögjön végig a vadvirágos mezőkön. Tanuljon meg - nem is gondolja, milyen nehéz - intelligensen tétlenkedni. Ezekben a lusta, termékeny pillanatokban a sok kusza benyomás lassanként gondolattá izmosodik, meggyőződéssé higgad és hitté erősödik. Politikához pedig egyéb nem kell, mint jókedv, pár cigaretta és egy hintaágy. Különösen a hintaágyat ajánlom. Vessük bele magunkat, és a cigaretta bodor karikáival együtt eresszük a levegőbe gondolatainkat, ezeket a szeszélyes papírsárkányokat, és mulasson rajta ki-ki, hogy vesznek el a végtelen levegőben. A fák zöld árnyékában maga is jobb, bölcsebb és szelídebb lesz. Ha az égre néz, mintha tengeren lebegne. Csak egy kis fantázia kell hozzá, hogy a levegőóceánon végigszántson, és megtépázza a csillagok üstökét. Azután bújjon el az erdőbe egy könyvvel, lehetőleg verseskönyvvel. Szeretem azokat, akik verseskönyvet visznek magukkal. Még nem is kell elolvasniok, csak egy-egy sort, és közben nagyot és alaposat nyújtózkodniok. Alvás és álom, nyugalom és ábrándozás: ez a nyári recept. Nyugodt szemlélődés és felejtés: ez a nyári politika.
Az év csitri háborúi és kakasviadalai után pedig tűzzük ki házunkra és lelkünkre, amint a krónikás is kitűzte cikke homlokára, a fehér lobogót."
Élet, 1910. június 19.
Hozzászólások