Maria Orska az 1910-es években játszott sokat színházban, később pedig filmekben is szerepelt. Olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Max Reinhardt, és olyan szerzők darabjaiban lépett föl, mint August Strindberg, Frank Wedekind, Luigi Pirandello. Az 1920-as évekre Európa-szerte ünnepelt sztárrá vált, s például magazinok címoldalait is tarkították fényképei.

Reinhardt társulata és a Művésznő többször jártak Budapesten is vendégszerepelni, mely előadásokról a több nyelvet beszélő, s akkorra már számtalan színikritikát jegyző Kosztolányi Deziré sorozatban írta cikkeit. Egy ízben még Olaszországban is összefutott Maria Orskával, a lídón. A Mester a Művésznővel való találkozást, 1924 augusztusának egyik kellemes napját, ekként idézi föl a Pesti Hírlap hasábjain:

"Az utolsó augusztusi napsugarakban sütkérezik. Holnap elutazik innen. Szája ki van festve s a festék oldalt valamit elkenődött. Ez sem áll rosszul neki. A külső figyelmetlenség valami tragikus sietségből származik, s belső figyelemre vall.

Arckifejezése kesernyés, mintha kinin lenne nyelvén. Szeme ragyogó, lázas, mintha épp az imént esett volna át egy ideggörcsön.

A párbeszéd így folyik le a homokon:

- Jaj, így sem láttak még Budapesten. Kócosan, homokosan, vizesen.

- Láttuk már dúltabban, tépettebben is a színpadon. Akkor, amikor Klárát játszotta, Wedekind hősnőjét s börtönben ült, a kereszt alatt, mint fegyencnő. Fáradt?

- Egész éjjel táncoltam, hajnalig.

- Így pihen?

- Sokat dolgozom most is. Vera Mirceva szerepét tanulom, melyet először Bécsben alakítok. Október másodikától Budapesten két hétig vendégszerepelek."

(Forrás: K. D.: Orska Mária a homokon, Pesti Hírlap, 1924. aug. 29.)

Deziré természetesen részt vett a vendégszereplésen, s annak rendje és módja szerint meg is írta remekbe szabott kritikáját a Művésznő fölléptéről, Verneuil darabját azonban élesen megbírálta:

"A Varsói unokanővérem kietlen sivataga a kispolgári szellemtelenségnek. Azt mondják, hogy a szerző egyenesen Orska Máriának írta. Ez tiszteletlenség tőle és a művésznőtől oktalan szerénység, hogy a címszerepet vállalja pusztán azért, mert lengyelesen beszélhet benne németül vagy franciául. Szonja afféle fenelány, ki ajtóstól ront be egy békés otthonba, mindent fölforgat, mindenkit megbolondít, s aztán egy érzelgős sóhajjal eltűnik. Nem hisszük, hogy a tragikum és komikum szöges ellentétben van egymással, inkább azt valljuk, hogy az igazi művész a kettőt egyszerre és együtt is érezheti, s a színész kirándulást tehet tragédiából bohózatba, végre szerepköre az egész élet. De az, aki a Strindberg- és Wedekind-féle tragikum mesteri ábrázolója, nem találhat semmi anyagot Louis Verneuil komikumában. Orska Mária ennek ellenére könnyed, kedves. Valósággal átröpült ezen a semmiségen. Kár volt a fáradságáért."

(Costo: Német vendégjáték. Orska Mária a Renaissance Színházban, Pesti Hírlap, 1924. okt. 3.)

A lengyel származású Orska, aki aztán Berlinben telepedett le, a fényes sikerek után tragikus véget ért. Testvére és szeretője mindketten öngyilkosok lettek, s végül ő is önkezével vetett véget életének. Halálát követően találgatások kaptak szárnyra, hogy esetleges morfinizmusa vezette az öngyilkossághoz.

Oskar Kokoschka 1922-es litográfiája Maria Orskáról