(Írj, élj és légy boldog címmel új sorozatot indítunk blogunkon! Kosztolányi Desiré mester leveleiből válogatunk, s mutatunk be izgalmasabbnál izgalmasabb részleteket háziszerzőnk, "j. i." jóvoltából. - A Szerk.)
"Nagyon szomorú, hogy egy ilyen finoman érző művész orvos lett, vagy talán csak egy seggész" – tör föl az őszinte lelkesedés Kosztolányiból, amikor Brenner Józsi (Csáth Géza) beiratkozik az orvosi egyetemre. 1904. szeptember 16-án vagyunk, Szabadkán, és Desire mester úgy érzi, Józsi elindult a züllés útján…
"Kedves Józsi,
sokáig késtem a válaszszal azon egyszerű indoknál fogva, hogy nem volt mit írnom arra [a] leveledre, melyben semmitsem irtál. Itthon nem történt semmi; a melancholikus nyárból csöpörgős ősz lett, s belőled az ambiciózus
hármas-művészből [= író, festő, zenész] orvos.
Egy csodabús melancholikus szeptembereleji alkonyat volt, mikor a rámnézve is fatális hírt megtudtam. Az égen rózsaszínű és aranyszínű felhők úszkáltak – majdnem olyan sárgák voltak, mint a theám, – mikor Juli [= Brennerék szobalánya] egy harisnyával s a Lacikával bejött az udvarunkba, lenge járással, Etelka húgom neki nagy cipőiben s arcán – ez teljesen az övé volt – bájos mélabúval. A Lacika befogta a Julit és lovazott vele, én néztem, amint a szegény germán végigtopogott; később, mikor már eléggé kilógott a nyelve, meginterviewoltam, mint illetékes forumot, hányadán vagy. Ekkor tudtam meg, hogy orvos lettél. Juli az »Abenddämmerung«-ot [= alkonyatot] nézte s én igy feleltem:
»Es ist sehr zu bedauern, dass ein so feinfühlender Artist Arzt ist, oder vielleicht nur ein Arschist.« [= Nagyon szomorú, hogy egy ilyen finoman érző művész orvos lett, vagy talán csak egy seggész.] Ezzel véget ért a
kihallgatás, Lacika pattogott az ostorral s Juli nem nézte tovább az »Abenddämmerung«-ot, hanem kipirultan szaladt a kert késön kizöldült utain. Magam pedig a következő gondolatokba mélyedtem:
Nem bolondság volt e ilyen lépést tenni neked, mely valószinűleg elrontja egész életedet, megzápítja kedvedet, el veszi minden idődet, ambiciódat, attól, amihez legtöbb tehetséged van: a zenéhez? Nem okosabb lett volna akár csak találomra beiratkozni valamilyen képző zenedébe s várni, míg a tehnikát elsajátitod s nem üzérkedni, lócsiszárkodni, hasznossági szempontokból cselekedni s kockáztatni azt, hogy a hármas-művészből semmi művész légy? Tudom mi az a robot, azért merek igy beszélni; s ismerlek tégedet, azért akarok igy szólni. Tanácsolom tehát, (fatálisan lépek fel az egykori fogadást tekintve, mely szerint egymást a zülléstől meg kell védenünk) boncolj, izomszövetezz, chemiázz és – uram bocsá! – fizikázz, de szimatolj ki minden zugot s keress magadnak jobb alkalmazást, addig mig nincs késő. Ezt szilárdul mondom s attól sem riadok vissza, ha pár nap mulva asszonyi ajkakról hallom, hogy én magamhoz hasonló parvenuvé akarlak tenni, megrontalak, a »becsületes« élet ösvényéről le akarlak terelni s mit tudom én mit nem csinálni. Gondolkozz és írj a kérdésről. […]
Kosztolányi"
Hozzászólások