kosztolányidezsőtér

1. "Nagy állat az ember" (1900. nov. 5.)

"Olyan kietlen előttem a világ, olyan semmi a földi lét. Nem szenvelgésből mondom ezt, mint a fiatal poéták legnagyobb része. Nem. Gondolkoztam sokat mindenről. Micsoda a hit, melyben azelőtt megnyugvásom találtam, melyet azelőtt szent félelemmel emlegettem? Egy postulatum. A társadalom éltető ereje. Mi a szerelem? Üzérkedés, az emberi természet kívánalma. Nincs ezen a földön semmi ideális nekem. Olyan a lelkem, mint egy kiégett vulkán. Vulkán, igen, az, melyben hajdan láva, forrongó láva folyt, s most íme minden üres, puszta, mint ősszel az erdő. Közönyösen nézem az életet pipám bodor, sötétkék füstjén keresztül, s nem dobog szívem gyorsabban, ha ablakom előtt el-elsuhan egy szép »más« nemű. Kiért hajdan annyit, de annyit szenvedtem. Utálatos a lét. Nagy állat az ember. Rettenetes nagy, rosszabb a vérszopó tigrisnél."

2. "Hány tőrt döftök még szívembe" (1900. nov. 15.)

"O, végtelen istenem! szentséges atyám!

Eléd borulok, oh végtelen Isten, eléd borulok, én háládatlan féreg, kicsinységem teljes tudatában s íme leteszem végtelenséged előtt a fegyvert, az álbölcsészetet, mellyel ellened harcoltam, s mellyel magamat sebesítém meg. Te vagy, te örökké és bizonyosan vagy atyám, szentséges istenem!

Mily hitvány féreg, mily eltaposni való az ember. A végtelen Istent akkor hívja, mikor már senkije sincs, mikor mindenkiben csalatkozik, mikor mindenki elhagyja, akkor fut az Istenhez!

Hány tőrt döftök még szívembe, hitvány emberek? Meddig üldöztök még irigységtek mérgébe mártott nyilával, s mikor szúrtok úgy meg, hogy lelkem kileheljem? Oh, Uram, nézd szegény szolgád miként lett az emberi irigységnek játékszere. Hogy fáj büntetlenül szenvedni. Nem írom ki a vádat, mellyel be akarták szennyezni szűzi becsületemet, nem írom le azoknak az undok feketelelkűeknek szavát, hisz úgyis be van írva lelkembe égő, parázsló betűkkel, melyet az idő nem fog lemosni. Ön-önmagamat emésztem. De van az Úrnak büntető keze, s rájuk fog sújtani!"

3. "Mikor jutok biztos kikötőbe???" (1900. nov. 17.)

"Gyarló az ember gondolkozása! Ne dicsérje senki az észt, ne dicsérje senki az ember nagyságát, szellemi tehetségét, semmi, az ember vak… nem lát semmit. Gyarló valóban gondolkozása, de mennyivel inkább nyelve, mely arra van hivatva, hogy gondolatait kifejezze. Hogy rójam le e lapra gondolataimat? olyan az, mint a röpke lepke, egyik pillanatban azt hiszem, hogy megvan, a másikban már elillan…

Tudjuk-e, hogy vagyunk? Ez bántott engem egész éjjel. Biztosak vagyunk-e arról? Hátha az élet csak egy álom, s nem létező semmi? S hogy mink vagyunk-e? S az emberiség nem végtelen-e? Azért nem tudjuk felfogni magunkat, mert végtelenek vagyunk, egyik a másikból ered s ismét visszatér, s az egész faj egy. Egyik megszületik, meghal, majd újra megszületik. S így igazságszolgáltatás is lehetne, megbüntetni az előbbeni életet önnönmagával.

Ilyen és hasonló gondolatok ácsorogtak fejemben egész nap. Irtózatos kétség! Mikor jutok biztos kikötőbe???"