„1885 március 29-én születtem Szabadkán. Ez kétségtelenül életem és életrajzom legjelentősebb eseménye. Mi is történhetik valakivel több, minthogy megpillantja a napot és a csillagokat, az eget és a napfényt s rejtélyesen egy bolygóra kerül, melyet addig nem ismert és azután sem ismerhet meg soha? Erről egy egész életen át vallhat anélkül, hogy bármi mást tapasztalt volna. Én is ezt tettem akkor, amikor írtam.
Életrajzomat szeretném máris befejezni. De egyéb adatok is kellenek. Édesanyám művelt, kitűnő ember volt, a berlini egyetemen még Helmholz-ot hallgatta, európai szellemet terjesztett maga körött a vidéken, rám is edzően hatott, mindig bátorította irodalmi szándékaimat, ellentétben az »irodalomtörténeti apákkal«. Mély hatást gyakorolt rám nagyapám is. Személyesen ismerte Kossuthot, Petőfit. Amint Veress Ignác emlékirataiban olvasható, a szabadságharc egyik utolsó röppentyűjétől ő a fegyverletétel előtt sebesült meg. 1848-tól 1858-ig török és amerikai számkivetésben élt. Engem nagyon szeretett. Ő beszélt nekem először a tengerről, az angol nyelvről és a háborúról.
Tizenhét esztendős voltam, amikor első versem megjelent Vészi József Budapesti Naplójában. Budapestre jövet megismerkedtem Babits Mihállyal, Somlyó Zoltánnal, Juhász Gyulával, Karinthy Frigyessel. Ezeket a barátságokat ma is a sors legendás ajándékának tekintem. Csáth Géza az unokaöcsém volt. Már kiskorában írónak készült, festegetett, zenét szerzett.
Mit mondhatok még? Huszonnyolcéves koromban találkoztam először a fiatal Thomas Mann-nal, akit akkor még csak a kiválasztottak ismertek, azóta levelezek vele s évtizedeken át követhettem a világhír felé ívelő tündöklő pályáját. 1919-ben egy olasz újság megírta, hogy kivégeztek a Vérmezőn.
Az írótól voltakép lehetetlen nyers élményt követelni. Olyan az ő élete, mint egy koldustanya. Minden kincsét fölhasználta, kirabolta, elorozta az irodalom számára. Érzem, hogy életrajzom se teljes. Egyik barátom múltkor a kilencéves fiának beszélt rólam és megemlítette, hogy költő vagyok. A kisfiú megkérdezte, mikor születtem, aztán megkérdezte, mikor haltam meg. Véleménye szerint a költő pályája csak akkor kerek és egész, ha már meghalt. Talán igaza is van neki.”
(Forrás: Színházi Élet, 1935. okt. 20. Köszönet érte Wunder kollégának!)
Hozzászólások