"Nem! Nem! - mondom magamnak - nem lehet ez igaz, nyilván a szemem téved, csak hallucináció lehet, nem valóság. Nem lehet valóság, hogy három évtized után újra kiásták ezt a már életében is oszladozó tetemet: »Az írástudatlanok árulásá«-t. Nem lehet valóság, hogy egy győzelmes forradalom országában papírra és nyomdára találhatott az az irodalmi merénylet, melyet az ellenforradalom virágzása idején, 1929-ben is volt ereje és bátorsága visszautasítani minden olyan magyar írástudónak, aki csak valamit is adott a becsületére.
Huszonkilenc éve, hogy napvilágot látott ez a cikk: Kosztolányi Dezső Ady-»tanulmánya«. Dühödt szenvedéllyel támadt a tíz éve halott Adyra, eszeveszett féltékenységgel, eklektikusan kiragadott idézetekkel igyekezett bizonygatni, hogy Ady nem nagy költő.
Kosztolányi Dezső, a nagyon jelentékeny író, a kivételes írásművész nem csupán a halott vetélytárs fényét igyekezett tompítani ezzel, de jó - és megbecsült! - szolgálatot tett Horthy-Magyarország hivatalos irodalompolitikájának, melynek számára még halottaiban is leküzdhetetlen gátat jelentett Ady Endre, az új magyar forradalmak viharmadara. S módot adott arra Kosztolányinak ez a cikk, hogy - a maga igazolására és a reakciós kultúrpolitika hasznára - dühvel támadjon a politikai költészetre, dühvel támadjon mindarra, ami forradalmi.
Ez a cikk most, 1958-ban, csaknem tizennégy esztendővel a fasizmus bukása után - ismét megjelent nyomtatásban. A Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki az »Írók, festők, tudósok« című Kosztolányi tanulmánygyűjteményben.
Ne mondja most azt senki, hogy ez az írás Kosztolányi életművéhez tartozik, következésképpen helyes volt a kiadása. Igen, Kosztolányi életművéhez tartozik. De ki meri azt állítani, hogy az egész magyar múlt valamennyi jó írójának teljes életművét kiadni - kötelesség? Nem - könyvkiadásunkra nem az a feladat vár, hogy életműveket ismertessen, hanem az, hogy megbecsülje, ápolja, az olvasó kezéhez juttassa mindazt, ami irodalmunk múltjából megbecsülésre, ápolásra, elolvasásra érdemes. Fércműveket, gyalázatos kútmérgezéseket akkor sem érdemes megőrizni, ha mégoly nagynevű is a szerző. (...)
[Kosztolányi] Olyan író, aki írásainak jelentős részében haladót alkotott. Helyes, sőt elengedhetetlen, hogy ezek a művei sorra újra megjelenjenek. De kétségtelen az is, hogy életútja során nemegyszer olyan messze ment el az ellenforradalom szolgálatában, mint rajta kívül senki a Nyugat nagy nemzedékéből. S ha sor kerül majd Kosztolányi Dezső mélyreható esztétikai, irodalomtörténeti és politikai elemzésére: akkor - de csakis akkor! - valóban elő kell vennünk Ady-cikkét, Pardon-rovatát s egyéb olyan írásait, melyek életművének ezt a negatív oldalát mutatják meg. (...)
Nézzük meg: vajon a könyv szerkesztőjének, Réz Pálnak utószava és jegyzetei mennyiben adnak magyarázatot erre a merényletre? Válaszoljunk röviden: semmiben. Sőt: még fokozzák, elmélyítik ezt a minősíthetetlen balfogást."
(A szemelvények forrása: Népszava, 1958. dec. 7., 4.)
Hozzászólások