Kosztolányi előszeretettel tett kirándulásokat az orfeumok világában is. Nem csak gyorírással írt naplójának pikáns részletei árulkodnak erről, hanem kritikái is, melyek közül nem egyet az akkoriban Budapestre látogató hírneves táncosnőkről szerzett. Sorozatunk első darabjában Ruth Saint Denis-ről emlékezünk meg, kinek tánca a következő sorok megírására ihlette a Mestert:
"A Fővárosi Orfeum színpadán Ruth St. Denis táncol, aki észak-amerikai, de lelke, ihlete, művészete egészen a napkeleté. Csak a szikkadt Kelet forró homokjából nőnek ki ily csodálatos asszony-rózsák, ily ritmikus, szépséges test-költemények. Ezen a földön még mindig ikertestvér a fülig bebugyolázott szemérem s a női test ősi bujasága és éppen ebből a frigyből sarjad a legősibb művészet, amely régibb, mint a Védák és a Szentírás s majdnem olyan vén, mint maga az ember. A fekete kanadai lány is ezt az ősi művészetet adja a kacskaringós hindu tánc szeszélyes lüktetésében vad természetességgel és naiv perverzséggel. Valami elemi, ősi, mennydörgésszerű van e táncosnő stilizált táncában, amely már annyira ódon, hogy szinte új s oly modern, hogy a kultúrától agyonkínzott ember idegeit is megsajgatja. Ruth St. Denisben egy ősi jelenség áll előttünk, a tánc művészete: maga a tánc. Távol mindentől, ami magyarázó és ábrázoló, egy figurális, légiesen könnyed vonalcsoportot látunk mereven és stilizáltan, mint az évezredes reliefeken, mert a művésznő tisztában van vele, hogy nem egyéb, mint emberi érzések és indulatok finoman rezonáló médiuma. A nyúlánk, rugalmas szépséges test Ruth St. Denisnél szoboranyag csupán, melyet szobrász-ihlettel idomít kedve szerint. Az orfeum-tánc szédelgői oly messze maradnak mögötte, mint a falusi malacbanda vinnyogása a bayreuthi zenekartól. Nem töri mozdulatokká Chopin kromatikus skáláit, nem mímel, nem utánoz soha s a keleti miliő, a drágagyöngök, a kék, lila, sárga tömjénfüst, csak lényegtelen staffage, a lényeges, amit ád, a szűz, minden programtól mentes művészet: a tánc. Biztos vagyok benne, hogyha Ruth St. Denis nem az orfeum kikészített színpadán járná a táncot, hanem valahol a körút kövezetén, ugyanezt a hatást érné el. Hipnotikus kézmozdulatai, őrjöngő prestissimói, kígyószerű testhullámzása, nehéz, ópiumos gráciája, nyugalma és mélysége, ezek a nagyszerű primer jelenségek, melyeket csak a legnagyobb kelet-látók, Leconte de Lisle, Flaubert és a Goncourt-ok tudtak bennünk az illúzióig hevíteni, nála mind élnek és színesen izzanak. Nem részletez, hanem érzi a táncot. Ha táncol, szíve a lábában dobog. És táncol a fejével, hajával, kezével, az ujjperceivel, hogy minden apró vonalacska összeolvadjon a tánc melodikus hullámzásával. Zseniális testén pedig egy komoly, okos, mit sem sejtő gyerekfej ül nyugodtan, mintha az ő naiv, egész művészetét szimbolizálná."
(Forrás: K[osztolányi]. D[ezső].: Ruth St. Denis, A Hét, 1907. december 8.)
.jpg)
Hozzászólások