Kosztolányi Desiré mestert igencsak izgatta a hasonmás és a kettősség kérdésköre. Nem pusztán az Esti Kornél-történetek bizonyítják ezt, hanem például A második én az életben és az irodalomban című esszéje is. Nézzünk csak néhány idézetet ebből a remek munkából!
A második én az életben és az irodalomban (részletek)
"A lelki »hasonmásnak« mindig van valami kísértetiessége. A lélektan legérdekesebb fejezete ez, amelyből szinte kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy minden embernek van egy második énje, amely bizonyos körülmények között előbukkan az első én mögül és önálló életre kel. […] Az egyik tudatköpont végzi az elhatározott feladatot, a másik ettől függetlenül dolgozik és igyekszik az első tudatközpont munkáját megzavarni. Az egészséges ember könnyen legyőzi ezt a közbelépést, a beteg ember viszont áldozatul esik neki.
Az Énnek ez a kettéválása az álom közepette még tökéletesebb. […]
Természetes, hogy ez a rendkívül titokzatos probléma, amelyhez a tudomány és az élet is félve nyúl, helyet talált az irodalomban és a művészetben. Poe Edgar »William Wilson« című novellájában és Werfel »Spiegelmensch« című drámáján kívül ebben a műfajban a legbravúrosabb Stevenson angol írónak »Dr. Jekyll és Mr. Hyde« című regénye. Dr. Jekyll, az előkelő és gazdag gentleman vegyészeti kísérletei során azt a felfedezést teszi, hogy az ember vegyi úton szétbonthatja saját lelkét jó és rossz elemeire. Dr. Jekyll véghezviszi tudományos kíváncsiságból a kísérletet és átalakul egy elrettentő, visszataszító egyéniséggé, amely Mr. Hyde néven egészen külön életet él, gyilkol, rabol, azonban a rendőrség nem tudja elfogni, mert bármely pillanatban vissza tudja változtatni magát dr. Jekyll alakjába. Egyszer azonban rémülten veszi észre, hogy a rossz legyőzte és akaratán kívül átalakul Hyde alakjába és ilyen módon bukik el."
Mindezek után nem marad más hátra, minthogy Jekyll doktor naplójából idézzünk pár passzust!
Henry Jekyll teljes vallomása
"Sok ember még ki is kürtölt volna olyan rendellenességeket, amilyenek az én lelkemet nyomták, de én fennkölt elveim magaslatáról szinte beteges szégyenérzettel néztem és rejtegettem ezeket. […] mind a két színem halálosan komoly volt […] úgy esett, hogy tudományos kutatásaim, melyek misztikus és transzcendentális irányban haladtak, világosságot derítettek a tagjaim között dúló örökös háború e tudatosságára […]
természetadta testem puszta kisugárzása csupán a szellememet alkotó erők egynémelyikének […] sikerült egy olyan szert is összeállítanom, melynek segítségével ezeket az erőket meg lehet fosztani felsőbbségüktől, újabb alakot és arcot lehet tenni a régi helyébe – amely nem kevésbé természetes forma az előbbinél […]
Testileg ifjabbnak, könnyebbnek, boldogabbnak éreztem magamat […] heves vakmerőség ébredt fel bennem […] érzéki képek özöne kavarog a szemem előtt […] felszabadulok minden lekötöttség alól, hogy a lelkem ismeretlen – de nem ártatlan – szabadságra tett szert. Ez új élet első leheletétől kezdve tudtam, hogy rosszabb, tízszerte rosszabb lettem, rabszolgája esendő rosszaságomnak; s ez a gondolat abban a pillanatban úgy megerősített, olyan gyönyörűséget szerzett, akár a bor. […]
A szernek nem volt megkülönböztető hatása; nem volt az sem ördögi, sem isteni; egyszerűen felnyitotta hajlamaim börtönének ajtaját, és ami odabent volt, kitódult. […]
Ez időben még nem győztem le a száraz tudósélet iránt érzett ellenszenvemet. Szerettem még néha vígan lenni, és mivel mulatságaim (enyhén szólva is) méltatlanok voltak hozzám, és mert nem csak jól ismert és köztiszteletben álló ember voltam, de az idő is lassan eljárt felettem, ez a kettős életmód napról napra kellemetlenebbé vált. Erről az oldalról kísértett meg új hatalmam, míg csak rabszolgája nem lettem, csak fel kellett hajtanom azt az italt, s egyszerre levetettem az ismert tudós testét, és vastag köpenyeg gyanánt magamra öltöttem Edward Hyde-ét."
(Források: 1) [Szerző nélkül] [=Kosztolányi Dezső:] A második én az életben és az irodalomban, A Pesti Hírlap Vasárnapja, 1930. máj. 4., 1. 2) Stevenson, Robert Louis: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, ford. Benedek Marcell, Budapest: Cartaphilus, 2011.
Hozzászólások