kosztolányidezsőtér

 A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata és a Művészetek Háza tisztelettel meghívja Önt a

2011. december 8-án (csütörtökön), 15 órakor kezdődő

Kosztolányi-emlékülésre

Az emlékülés programja:

A megjelenteket üdvözli Brassai Zoltán (Kovács Gábor Zoltán), a tagozat elnöke
Szegedy-Maszák Mihály: A mai Kosztolányi-kép – A Kosztolányi életmű kritikai kiadása
Arany Zsuzsanna: Isten bálján – Kosztolányi-tanulmányok (Vár Ucca Műhely Könyvek 23.). A szerzővel Kilián László beszélget.
Szitár Katalin: Az alázat poézise – a Hajnali részegség alapján
Szilágyi Zsófia: Kosztolányi és Móricz
Moderátor: Brassai Zoltán

A rendezvény helyszíne:

Művészetek Háza Várgalériája,
Veszprém, Vár u. 29. (Dubniczay-palota)

Összefoglalónk az alábbi linken olvasható: http://www.kosztolanyioldal.hu/kosztolanyi-unnep-veszpremben 

 (Kosztolányi boncolási jegyzőkönyvének előkerülése apropóján közöljük ezt a verset. A jegyzőkönyvről bővebben lásd: http://www.kosztolanyioldal.hu Friss menüpont – A Szerk.)

Csak hús vagyok. Csak csont vagyok.
Gép a fejem. Gép a kezem.
De ami elmúlt, azt tudom.
Sírtam, nevettem az uton.
Én, ember, én. Emlékezem.

(Kötetben: A bús férfi panaszai)

 November 3-án múlt 75 éve, hogy meghalt Kosztolányi Desiré mester. Ebből az alkalomból egy kedves, temetői anekdotával emlékezünk rá. Ahogyan Karinthy mester az esetet elmeséli:

"Emlékszel, Didus, a legutolsó temetésre, ahol együtt voltunk? Egy nagyon kedves barátunkat temették, akit mind a ketten gyöngéden szerettünk. Könnyes volt mindkettőnk szeme, de egyszercsak, ott a ravatal szélén, megbotlottam valamibe: lenyúltam érte és szótlanul megmutattam Neked: egy darab szépen csomagolt toalettszappan volt. Egymásra néztünk és szótlanul kifordultunk a halottasházból, hogy botrány ne legyen – ugye, csak mi ketten tudtuk és éreztük a homéri komikumot, a kimondhatatlan értelmetlenséget, amivel ez a tudjisten honnan odakerült szükségleti cikk jelképezte nekünk élet és halál összefüggését."

(Forrás: Karinthy Frigyes: Eltemettük Kosztolányi Dezsőt, Az Est, 1936. nov. 7.)

 "A kor szokásainak megfelelően először egy prostituálthoz vezetik, aztán viszonya lesz a cselédlányukkal. A kiszolgáltatott tanyai lány pedig, mint valami kísértet, vissza-visszajár – még Édes Anna alakját is átszínezhette. Kosztolányi szégyenkezik majd nagyzoló, tisztátalan viselkedése miatt – sok-sok év után is vezekel, s amikor a megnyomorított, küszködő szegényemberekről ír, a saját részvétéről és elkötelezettségéről, gyakran legelőbb a kihasznált és elhasznált cselédlányokat vonultatja föl.

[…] beküldi egyik versét a Budapesti Naplónak, s az újság 1901 októberében közli is. Mi tagadás, ebben a zsengében a legelfogultabb olvasó sem fedezheti fel a tehetséget, Kosztolányit azonban megrészegíti a gyors elismerés. Másképpen viselkedik, mint eddig: kihívó, különcködő lesz. Még ötödikben nagyszerű bizonyítványába egy »kevésbé szabályszerű« beírás kerül magaviseletből, mert március 15-én, hazafias érzésének engedve, nem ment iskolába. Sejthetően ez a »szabotázs« nem ütközött szülői ellenállásba, hiszen a következő évben, amikor már Kosztolányi Árpád a gimnázium igazgatója, a forradalom évfordulóját hivatalos ünneppé avatják, és iskolai szünetet rendelnek el. A nagydiák másféle vétségeket követ el. Csillogási vágya, öntudatoskodása zörrenti össze a tanárokkal.

[…] Kosztolányi először tapasztalta meg a szegénységet [ti. Bécsben, egyetemistaként], az igazán nyomorúságos diákéletet. A hónapos szobában négyen laktak, Kosztolányi két lengyel és egy osztrák fiú mellé költözött, s mindüknek kevéske pénze volt. Fűteni nem tudtak, télikabátban ültek és tanultak, a mosdóvíz befagyott a tálkában, villamosra nem futotta, s jóllakni is csak akkor sikerült, ha otthonról csomag érkezett. Ebben a szűkösségben pedig csöppnyi romantikát, érdekességet sem lát – szenved a valódi nélkülözéstől; türelmetlen, mert úgy érzi, a hiány csakis gátolja. A mindeddig kifogástalanul ellátott, védett ember szinte igazságtalannak tartja az átmeneti szegénységet."

(Forrás: Levendel Júlia: Így élt Kosztolányi, Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1985, 26-27, 36-37.)

 (Sajnos, blogunkat is elérte a belső konkurenciaharc. Egyik munkatársunk ugyanis egy másik blog felé is kacsintgat, s oda küldi el azokat az anyagait, amelyek inkább erre a blogra illenének. Desiré mester életrajzi epizódjairól van szó. Szerkesztőségünk ezt az eljárást mélyen elítéli, s megrovásban részesítette a munkatársat, nevezett AnJou-t. Megoldást azonban ez nem kínált, AnJou ugyanis makacsul kitartott a "kettős munka" mellett. Maradtunk hát annyiban, hogy ha Desiré mester életrajzával kapcsolatban fölfedezünk valamit a konkurens blogon – a Biográfus-blogról van szó, khm –, azt azonnal közöljük itt is. Így egyfajta inter-blog jelenség jön létre – magyarabbul szólva: blogköziség –, mely megoldás talán menti még némileg a menthetőt. – A Szerk.)

A Biográfus-blogból idézzük: Kosztolányi és a vaskereskedő felesége

"Ígértük, hogy egy készülő Kosztolányi-életrajz izgalmasabbnál izgalmasabb epizódjait is megosztjuk olvasóinkkal. Az előkészületi munkák folyamán számos anekdota bukkan föl, melyek hitelessége kisebb-nagyobb utánajárást igényel majd. Akár igazak, akár nem, egyiket sem kívánjuk figyelmen kívül hagyni.

Köztudott, hogy Kosztolányi Desiré mester korai ifjúságában is már kedvelte a női nemet, s könnyen szerelembe esett. Hol plátóian, hol kevésbé plátóian. Egyik, inkább plátóinak mondható esetben unokatestvérével, Brenner Józseffel (alias Csáth Gézával) kellett versengenie egy hölgy kegyeiért."

A folytatást lásd: http://biografus.blog.hu/

 Füst Milán egészen közelről ismerte Desiré mestert. Nagy barátja volt, sőt, még utolsó évei szerelmi levelezését is segítette. Szerencsénkre fennmaradtak hangfelvételek, melyeken egykori cimborájáról emlékezik meg. Íme egy a néhány közül, ahol a reggeli hajnal szépségétől egészen az ágytál poétikájáig jutunk: (A felvételt Tóbiás Áron készítette, s a PIM Hangtára őrzi.)

"Tóbiás Áron: Mit szólt mindehhez Kosztolányi, akivel te együtt voltál, hogy te abbahagytad a verselést? 

Füst Milán: Na, ő nagyon jól megértette ezt a dolgot…

Tóbiás Áron: Beszélgettetek erről?

Füst Milán: Ó, hogyne! Sokat. Nagyon jól megértette. De ő verseket csinálni is tűrhetően tudott. Dehát voltaképpen én nem tartom őt nagy költőnek, csak irodalmi jelenségnek nagy, az egész. De nagy költőnek, nem nagy költő. Nagy költő, Babits Mihály, fiatal korában. Továbbá, Tóth Árpád is, de mondjuk, hogy nyolc versében, vagy tíz versében. Aztán ő is csinált verseket, amelyek teli vannak, úgynevezett szép dolgokkal. A legnagyobb kifogásom az ellen van, hogyha egy költő azt tartja szépnek, amit általában szépnek szoktak tartani. Például a bársony, az esthajnal, a reggeli hajnal, az arany, az ezüst. És ha ezzel telíti a verseit, akkor azt hiszi, hogy az a szép. Holott nem az a szép! Hát éppen az, hogy mi a szép, azt nem tudjuk eldönteni. Kiderülhet, hogy Tolsztojban, Tolsztojnak az Ivan Iljics halála című rövid, kisregényében van egy rész, amelyben ő egy ágytálon gyönyörködtetne a legjobban. Az úgy van megírva, olyan gusztusosan – egy ágytál, ami undorító –, olyan gusztusosan van megírva, hogy az ragyogó része az egésznek."

(Forrás: PIM CD115, lejegyezte: Winkler Tímea. Köszönet érte!)

József Attila és Kosztolányi Dezső
Költők és koruk konferencia IV.

 A József Attila Társaság és a Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar közös rendezvénye

PROGRAM

Szeptember 16. péntek
15. 00
Plenáris ülés
Elnök: Hózsa Éva
Káich Katalin dékán: Köszöntő és bevezető előadás: Átjárhatóságok: Kosztolányi – Ady – József Attila
Előadás: Veres András: A József Attila és Kosztolányi Dezső kritikai kiadások újdonságairól
Kerekasztal a Kosztolányi kritikai kiadásról Moderátor: Veres András Résztvevők: Arany Zsuzsanna, Józan Ildikó, Sárközi Éva, Tóth-Czifra Júlia, Takács László
Vita

17.00
1. szekció – elnök: Veres András
Bíró-Balogh Tamás: A nem létező életrajzi kronológiák hasznáról és káráról
Györei Zsolt: A szegény kisgyermek panaszai kompozíciója
Takács László: A regényszerkezet üzenete – Kosztolányi: Nero, a véres költő
Parádi Andrea: „Egy és más az írásról” – Kosztolányi alkotói módszeréről az Aranysárkány és az Édes Anna kéziratának tükrében
Vita

2. szekció – elnök: Tverdota György
Bókay Antal: Poétikai párhuzamok – József Attila Kosztolányi kritikája
N. Horváth Béla: A politikum esztétikája – József Attila Kosztolányi-kritikájának szövegváltozatai
Farkas János László: Az álom rendje – József Attila Kosztolányi-recenziójának egy vonatkozása
Vita

20.00
Találkozás szabadkai Kosztolányi-kutatókkal – Ágoston Pribilla Valériával, Dévavári Beszédes Valériával és Hózsa Évával Sárközi Éva beszélget

Abban az időben izgatott, zavaros mesékről suttogtak a kisváros házaiban. A farsang vége felé járt már. A frissen esett hó bortól és vértől piroslott. Kora hajnalban sápadt emberek részegen, hadonászva estek neki a kapunak és a város vén korhelyét egy reggel a piszkos hóban, megfagyva találta a sarki rendőr. Felkelt a nap, vöröses pára szüremlett szerteszét s mindjárt ferdeszáju, ijesztő, siró álarcok vigyorogtak az emberre, annyi tarka ringy-rongy és bolond cafrang, hogy az ember fejéhez kapott és szerette volna elhesselgetni magától az eszeveszettség e vig gyászát. Este aztán titokzatos emberek kukkantak be az ajtón, akikről senki sem tudta bolondok-e, vagy csak bolondoznak. A gyerekek gyertyát gyujtottak a kivájt tökben és rémült nevetéssel táncolták körül. Ez a nevetés elhangzott a nedves udvarokig, a kamrák és benyilók homályos mélységéig s mindenütt fájó nyilalást keltett a szivekben.

Anna, a fiatal, fehérbőrű szolgálólány mindezt remegve nézte és a szivére szoritotta a kezét.

Egy parasztszéken ült a konyhában. Csend volt. A lámpa rápislogott az öregebbik cseléd durva arcára, mely figyelmesen, komolykodva egy nagybetüs könyv fölé hajolt. Látszott, hogy nem érti, mit olvas. Nemsokára le is tette a könyvet. Nagyot ásitott és száját eltakarta idomtalan kivörösödött kezeivel.

- Nem fekszel le Anna? Kérdezte tőle, amig elfojtotta az ásitást.

- Nem merek... Nem birok...

Anna félt. A szentkép előtt meggyujtotta a mécsest és letérdepelt imádkozni.

Fiatal, szőke fejében azonban csak továbbra is a farsang sötét mende-mondái kavarogtak. A szomszéd cselédleány tegnap azt mesélte, hogy a pincében boszorkány járt, egy fehér, töpörödött vénasszony, aki ugy cincogott, mint a patkány. Azután felszökött a konyhába, sót kért és az inas mellét véresre szopta. Mikor végre balkézzel kisöprüzték, az ajtóban még egyszer visszafordult és csunya, szőrös kezével megfenyegette őket.

Anna nem birta magát tovább türtőztetni. Felkelt. Az öreg cselédhez futott és átölelte:

- Félek.

Sokáig bámultak a lámpa világába. Mind a ketten némák voltak.

Az óra sétálója nagy köriveket rajzolt a falra.

Az öreg cseléd szürke szemei kémlelve meredtek reá. Anna felemelte tekintetét s belebámult ezekbe az üres, szomoru szemekbe.

Igy néztek egymásra sokáig: szótlanul és mozdulatlanul.

- Csak azt szeretném tudni, hogy igaz-e? - kezdte meg a beszédet Anna.

- Való igaz, lányom. A gonoszlélek kisért most mindenütt.

Anna összeborzongott. Elővette az imádságos könyvet, ahonnan a szent zsoltárokat szokta énekelni. Hangja elcsuklott a félelemtől.

A tüzhelyen egy fazék bugyborékolt; várták, mig felforr a viz.

Az óra kegyegett.

- Te - szólt Anna rekedten - láttad?

- Láttam - felelt a vén cseléd és maga is megremegett a hangjától. Mintha valami fehérség suhant volna el. Kétszer bólintott, aztán elment.

Keresztet vetett magára.

Aztán reszketve feküdtek le mind a ketten.

*

 (Fordította: Kosztolányi Dezső)

1

Jöjj a szívemre, Macska, hízelegve,
a karmaid húzd vissza hát.
Hadd szédülök arany pokolszemedbe,
amely merő érc és agát.

Ha borzolom rugékony macskahátad,
elönt a reszkető öröm.
Ittas kezem piheg s remegve áthat
szikrákat ontó szőrödön.

Őt látom a lelkemben. Ég szeme,
mint tiéd, szép állatom,
mély és hideg, villámlik, s öl vele.

És drága testén áthatón
finom lég, kéjes illatár
igéző vészfuvalma jár.

2

Bundája barna, szőke, rőt,
s illatja az arcodba fú,
nehéz, varázsos illatú,
ki megsimítja egyszer őt.

Családi szentélyt, házat ó;
ha lép, fény ég a ház körül,
ítél, megihlet, tűzhöz ül,
tán isten is, tán csak manó.

Ha nézem egykor egymagam,
meredten és szerelmesen,
figyelve villog a szemem,
s magába mélyed az agyam.

Látom ─ s kigyullad erre főm ─
a két opálszem lánggolyót,
e két lámpát a lángolót,
mely rám lövell s ég kérdezőn.

„Kiadványunkban a Kosztolányi kritikai kiadáson dolgozók által szerkesztett www.kosztolanyioldal.hu honlap szépirodalmi pályázatának munkáiból közlünk válogatást. A kiírás szerint olyan művekkel lehetett jelentkezni, melyek szellemükben fölidézték Kosztolányinak vagy egy-egy művét, vagy életrajzi epizódjait. Az összesen mintegy 115 beérkezett írást egy nyolc főből – irodalomtörténészekből és a rokon szakmák művelőiből – álló zsűri értékelte. A legkiemelkedőbbnek ítélt alkotásokat 2011. május 27-én, a Hadik Kávéházban tartott »Kosztolányi – újragombolva« című esten olvashatták föl azok szerzői.

Célunk volt bemutatni Kosztolányi örökségének megjelenését kortárs művekben, illetve újabb alkotások létrehozására kérni fiatal és érett, kezdő és már a szakmáját évek, sőt évtizedek óta művelő költőket és írókat, határon innen és túl. Mindezzel az alkotó módra fölfogott tudományosság eszméjét is követni kívántuk, hiszen a kritikai kiadás szigorúan filológiai jellegét, valamint a szépirodalom kreatív lendületét szerettük volna egymással kölcsönhatásba hozni.

Legnagyobb örömünkre pályázatunk nagy népszerűségnek örvendett, s újra kiderülhetett, hogy az irodalom és Kosztolányi szeretete még mindig erősen él sokunkban.”

Mindezt a kötet szerkesztői előszavában olvashatjuk. A teljes kiadvány elérhető itt: http://kosztolanyioldal.hu/kosztolanyi-es-mai-irodalom