(Az ítéletidő blogunk virtuális terét nem érinti, így meg tudunk emlékezni a március 15-iki eseményekről. Ezúttal Kosztolányi mester egyik – Petőfiről gondolkodó – leveléből idézünk, háziszerzőnk, "j. i." jóvoltából. – A Szerk.)
A két legvénebb bútora a világnak
A 19 éves, egyetemista Kosztolányi írja a 21 éves Babits Mihálynak, Bécsből, 1904. november 20-án:
"De ha már a múltról beszélek, Petőfire térek. Hogy is szól a dal: »Haza és szerelem…« Lássa, most megértem e felkiáltást! A két legvénebb bútora a világnak ez a két dolog, mely leköt a földre. Mily szent és örök mind a kettő! Itt gyökértelenül tengek, mert nem ismerek senkit; itt minden idegen rám nézve kezdve szótól egészen a szokásokig s a népdalokig. És idegen az ember mindenütt, ahol nem szeretik. Mozgó holttest, egy makacs és rémes tagadása az életnek, mely él. Csalástól, zsiványcselektől, lelki harcoktól vagyunk övezve: mily szép dolog, ha mindez egy békés akkordba olvad föl!"
(Részlet a megjelenés előtt álló kritikai kiadásból: Kosztolányi Dezső levelezése I. 1901–1907, szerk. Buda Attila, összeáll., s. a. r., bev., jegyz. Buda Attila, Józan Ildikó, Sárközi Éva, Pozsony: Kalligram, 2013.)
(A kép forrása: indafoto.hu)
Hozzászólások