Tudjuk, hogy Desiré mesternek szívügye volt az anyanyelv. Anno még egy akadémiai bizottságba is beválasztották, melynek tagjai nyelvtisztító mozgalmat is hirdettek. Egy korabeli olvasói levél, melyet a Literatura 1932 decemberi számában közöltek, azonban arról tájékoztat, hogy Kosztolányinak voltaképpen nincs is helye egy ilyen bizottságban. A következőkkel indokolja álláspontját a szerző: "egy kifejezés jogosságát nem az értelem szabja meg s aki szerint a nyelv olyan rendszer, melyben sok őrület van, ahogy Kosztolányi hirdeti, az nem is való egy akadémikus nyelvracionalizáló bizottságba s meglátja Szerkesztő Úr, hogy Kosztolányi, ha csakugyan költő, ha szíve és temperamentuma szerint az, nem is dolgozhatik sokáig együtt egy hivatásánál fogva merevítő, »örökérvényű« szabályokat kivonatoló akadémikus tekintéllyel. A költő, ha csakugyan az, akkor szó- és gondolatforradalmár, tehát 180 fokban ellenszöge minden akademizmusnak."
Ezt követően a cikk szerzője is elkezd gondolkodni a kérdéskörön, s a Transition című hágai folyóirat elmés tanulmányaiban leírt gondolatokból csemegézget a továbbiakban. Ahogyan fogalmaz: "A »Transition« is ilyen titkos misztériumnak tekinti a nyelvalkotást, amelynek szerinte ma is az a hivatása, hogy a technika és túlorganizáltság korában az irracionális érzelmek világának forradalmát készítse elő; a materializmussal szemben az eleven imagináció; mai és minden leendő szociális rétegskatulyázással szemben a hallucinatív erők védelme; a racionalizmus dogmáival szemben a médiumos kísérletek segítségével szublimált moralitás. Van a kötetben két érdekes cikk. Az egyik a Tretjakov-esetet taglalja s itt Gottfried Benn kimutatja, hogy mennyire hibás utakon jár a mai hivatalos orosz irodalompolitika, amely a költészetet hivatásnak és nem elhivatottságnak véli, hivatásnak, amelyet bárki dilettáns módra, mellékfoglalkozásképpen gyakorolhat, s amelynél nem a költői alkotás, hanem a riportázs, az anyagközlés az egyedül lényeges. Egy másik feltűnő tanulmányban Leo Frobenius, a neves Afrika-kutató foglalkozik a prehistória adataiból kifolyólag a lélek prioritásával. Szerinte az emberiség hajnalhasadásában mindenütt olyan korok jelentkeznek, ahol az ember maga semmi, a lélek minden."
Ezt követően további izgalmas leírásokat kaphatunk az ún. orfikus nyelvszemléletről, melynek szerzőnk szerint Desiré mester is híve. Értelemtagadó, őrületrendszerű nyelvfelfogásról beszél. Nem csoda hát, ha konklúziójában egészen odáig merészkedik, hogy egyetért a levélíróval, kinek köszönhetően szóba került az egész kérdéskör. Szavaival tehát: "a Tudományos Akadémia »Magyarosan« bizottságától aligha várható, hogy ennek az új nyelvszületésnek bölcsőjéhez keresztapául odaálljon s így igaza van olvasónknak, ha azt írja, hogy Kosztolányi - ha csakugyan költő - rövidesen konfliktusba kerül majd ezzel az akadémikus bizottsággal."
Mindenesetre ebben az esztendőben megjelent a Pesti Hírlap Nyelvőre, Desiré mester szerény hozzájárulása a nyelvtisztító mozgalomhoz, s utána is írt pár cikket a témakörről. Az, hogy ezekben a cikkekben vajon a Költő szólalt-e meg vagy pedig az akadémiai bizottság egyik tagja, legyen a mindenkori olvasó dilemmája.
Hozzászólások