Serdült Szilvia riportot készített Kosztolányi kései szerelmének történetéről, a Radákovich Máriával fűződött románcról. A műsorban megszólította az asszony fiát, Papp Oszkár festőművészt, aki leveleket, kéziratokat is mutatott. A Petőfi Irodalmi Múzeum Hangtárában található kazetták anyagát szintén fölhasználták, igaz, a forrás megnevezése s a segítő munkatársaknak szóló, különösebb köszönetnyilvánítás nélkül. (Legalábbis az összeállításban ilyesmi nem hangzott el, egyedül a közismert kisfilm kockáinál volt kiírva a közgyűjtemény neve.) Szegedy-Maszák Mihályt, a kritikai kiadás egyik főszerkesztőjét is megszólaltatták (igaz, a fölvett interjúból csak egy-két percet láthattunk), aki elmesélte többek között találkozását Kosztolányi utolsó szerelmével. Szó esett a beszélgetőlapokról is, ám csak említés szintjén. (A "fecnik"-nek titulált anyagról bővebben a http://kosztolanyioldal.hu/kosztolanyi-dezso-betegsegenek-es-halalanak-dokumentumai oldalon tájékozódhatunk.)
A fent említetteken kívül megszólalt még Bogdán József pap-költő, aki a Kosztolányi-örökség őrzőjét, Mostbacher Ödönnét gyóntatta. A szabadkai kalauzolásért Hózsa Évának tartozhat a stáb köszönettel, ám az ő neve - más egyéb források és ötletadók mellett - szintén nem hangzott el a műsorban. A hiányosságok ellenére - bár a forrásmegjelölés követelménye lehet, hogy csak a "tudományos világban" várható el, a "kereskedelmiben" más szabályok érvényesek - lírai hangvételű összeállítás született Kosztolányi eme utolsó föllángolásáról. A kisfilm az RTL Klub videótárában megtekinthető, a http://www.rtlklub.hu/musorok/21szazad/videok/87661 linken.
Kedvcsinálóként íme egy további részlet (amit a műsorban nem hallhattunk) a nevezett hangfelvételből:
[Radákovich Mária:] "Nem. Egyik levelében írta például, hogy új szalagot kötöttem a hajamba. Nem kötöttem új szalagot. Hanem ezek az újságírók ott jöttek-mentek. Én voltam egyedül, akinek semmi közöm nem volt az újságírókhoz. És úgy odajöttek, és beszélgettek velem, és biztosan azt mondták, fecsegtek össze-vissza, és azt mondták, hogy udvarol valaki. Nem volt igaz. De volt ott egy újságíró, aki lehetőleg velem volt, de nem tudom már a nevét se. Azt se tudom. Talán akkor se tudtam a nevét. Lehetőleg ott volt. Én kézimunkáztam, ültem, és lehetőleg külön voltam mindig mindenkitől. Csak akkor mentem a többiek közé, mikor ő megkért. Mikor megismertem, és mondta, hogy ne menjek. Szóval ne menjek föl a szobába, hanem maradjak lent este. És akkor vittem a kézimunkámat, és ültem és kézimunkáztam. És az első este ő odaállt mellém, és… Én ültem és kézimunkáztam, és hallottam, hogy »Dezső menj lefeküdni«. Nagyon erős, nőies hang volt. És ő aztán kezet csókolt nekem, de csak nekem, és elment. És borzasztóan sajnáltam, mert megszégyenítette a felesége. Rettenetesen sajnáltam."
(Forrás: PIM Hangtára, K03008. Az interjút Vargha Balázs készítette, aki Radákovich Márián túl Füst Milánnét is megkérdezte.)
Hozzászólások