HTML

kosztolányidezsőtér

Teret adunk a Kosztolányi-kultusznak a költő-író-műfordító-publicista születésének 125. évfordulóján.

Kontakt:
kosztolanyidezsoter@gmail.com

Katt:
www.kosztolanyioldal.hu

Hozzászólások

  • An-jou: Köszönjük szépen! (2012.11.26. 13:59) 76
  • narat: Részlet Tűz Tamás emigráns költő Kései vallomás című, Kosztolányihoz szóló verséből: Mester, hiáb... (2012.11.08. 09:05) 76
  • An-jou: @Tokai: Igen, valóban Adys. De azért Kosztolányi szerintem nem csak kifinomult tudott lenni... Lás... (2012.08.26. 12:50) Nyár, nyár, nyár
  • Tokai: Gonosz ez a Kosztolányi. Ugye mindenki észleli, hogy nem a saját hangján, hanem Ady jól ismert ded... (2012.08.18. 06:29) Nyár, nyár, nyár
  • An-jou: Bízzunk benne, hogy a többiek munkásságát is alaposan ismeri! :) Köszönöm szépen a hozzászólást! (2012.08.02. 18:03) Desiré és az Olimpia
  • Utolsó 20

Címkék

(m)orfeum (22) 2011 (1) 2013-búék (1) 2014 (1) a (1) aczél hagyaték (1) ada negri (1) ady endre (4) ady pamflet (1) ady vita (1) ajánló (45) ákombákom (53) ali (1) állatok beszéde (1) álnév (1) álom a szőkékről (1) anagramma (1) andré dignimont (1) andy warhol (1) angyal (1) anjou (11) anyajegy (1) aperol (1) április 11 (1) apró mesék (1) arisztophanész (1) árnyék (1) ars poetica (1) august strindberg (1) az illetlen faun (1) a bús férfi panaszai (1) a fekete asszonyhoz (1) a holló (1) a komédiás dala (1) a különc (1) a léggömb elrepül (1) a nevetésről (1) a sárgahajú nő (1) a velencei vándor (1) babits mihály (1) bácsmegyei napló (1) bagoly (1) baker (1) basho (1) bataille (1) baudelaire (2) bécs (1) békák (1) bereményi géza (1) bergyajev (1) beszélgetőlapok (9) bicsérdizmus (1) biográfus blog (1) bíró balogh tamás (1) blake (1) bogdán józsef (1) bogoly-józsef-ágoston (1) boldogság (1) bolondok napja (1) boncolási jegyzőkönyv (1) bookfenc (4) bor (1) borsszem jankó (1) boszorkány (1) brennerék (1) búék (2) bűntudat (1) bús férfi panaszai (1) byron (1) casanova (1) charles baudelaire (1) cigaretta (1) crespy alice (1) családi-levelek (1) csáth géza (3) csehov (1) cseh tamás (1) cv (1) czeslaw milosz (1) danse macabre (2) dante (1) darren arofonsky (1) denis (1) divat (1) dorian gray (2) dosztojevszkij (1) dudus levele (1) duna televízió (1) édes anna (3) edgar allan poe (1) elefántcsonttorony (1) eleonora duse (1) életrajz (4) én is (1) erotika (1) esti kornél (6) esze dóra (1) évforduló (10) fabian perez (1) faludy (1) farkas imre (1) farsang (1) fecskelány (1) federico fellini (1) fekete hattyú (1) félicien rops (1) feltámadás (1) fenyves ferenc (2) fesztbaum béla (2) figáró (1) firenze (2) forrásjegyzék (5) frank wedekind (1) füst milán (1) futó por (1) gasztronómia (1) gelléri andor endre (1) gondolatok (1) grafikai pályázat (2) grafológia (1) gyilkosok (1) hadik (1) hadik kávéház (1) hajdu ferenc (1) halál (2) halasi andor (1) halottak (1) harmos ilona (2) harsányi zsolt (2) harsány kiáltások tavaszi reggel (1) hasonmás (1) ha… (1) héra zoltán (1) herczeg géza (1) hernyák györgy (1) hétfői levél (3) hevesi sándor (1) hitvallás (1) hobo (3) holmi (1) homo aestheticus (1) húsvét (2) huymans (1) ifjúkori-arcképemre (1) innen onnan (1) interjú (1) internet (1) inter blog (1) írj élj és légy boldog (1) irodalmi pályázat (4) irodalom és politika (1) isadora duncan (1) iskolai dolgozatok (1) isten bálján (1) jaguár (1) jekyll és hyde (1) joe-pardy (1) józsef-attila (1) józsef attila (3) józsef–attila (1) juhász géza (1) juhász gyula (1) kabaré nagyhete (1) kádár endre (1) kahlo (1) kalligram (1) kánikula (1) karácsony (2) karácsony-2012 (2) karinthy-frigyes (1) karinthy frigyes (5) karnevál hercege (1) károly (1) kártya (2) kd dosszié (7) kemény györgy (1) képek-a-képekről (1) két-élet (1) kettős én (1) kéziratok (1) kínai kancsó (1) kirakat (1) kiss ferenc (1) kocsi út az éjszakában (1) koczkás sándor (1) kökény ilona (1) koktél (1) költészet napja (1) költő (1) konferencia (1) kornis mihály (1) kosztolányi (1) Kosztolányi-Árpád (1) kosztolanyioldal.hu (1) kosztolányi babák (1) kosztolányi dezsőné (3) kosztolányi dezső napok (1) kosztolányi dezső tér (1) kosztolányi divat (1) kosztolányi emlékülés (1) kosztolányi film (1) kosztolányi napok (2) kosztolányi nyilatkozik (4) kosztolányi újragombolva (3) kritikai kiadás (16) kubrick (1) kultuszkutatás (1) küry klára (1) lányi hedda (1) lart pour lart (1) lázadó (1) leconte de lisle (1) levelezés (5) levendel júlia (1) lidó (1) logodi utca (1) londesz elek (1) louis verneuil (1) luigi pirandello (1) l art pour l art (2) macska (1) magánbeszéd (1) mágnás elza (1) magyar szó (1) magyar tudományos akadémia (2) majom (1) március 15 (1) maria orska (1) matjhényi györgy (1) max reindhardt (1) méhes (1) méhes károly (1) mercedes de acosta (1) mészáros sándor (1) meztelenül (1) molnár jenő (1) móricz (1) mozart (1) művésznők-sorozat (1) nagyító (6) nagy lászló (1) naitó-jósó (1) napló (2) naplók (1) napraforgó (1) németh lászló (1) nero (1) nero a véres költő (2) ngorongoro (1) niddy impekoven (1) nők (1) nőkérdés (1) nőnap (1) novella (3) nyár (1) nyelvművelés (1) nyelvtisztítás (1) nyomdafesték (1) nyugat (2) ódry árpád (1) olimpia (1) önmagamról (1) örmény-paradicsom (1) orvosok (1) oscar wilde (3) otthon kör (2) pacsirta (4) pakots józsef (1) papp oszkár (1) pardon (1) paródia (1) pesti hírlap (3) piac (2) pierrot (1) pilinszky (1) pillangó (1) politika (1) prae (2) práter (1) preisner (1) prológ (1) radákovich mária (5) recenzió (2) remake (4) retró (6) réz pál (5) rilke (1) rólunk (11) rudyard kipling (1) s. gordán klára (1) sartre (1) schnitzler (1) shakespeare (1) siena (1) síppal dpbbal nádi hegedűvel (1) slam-poetry (1) sophie kepes (1) sosztakovics (1) spanyol műfordítások (2) strand (1) suzi gablik (1) szabadka (12) szabadkai népszínház (1) szabó árpád (1) szegedy maszák mihály (8) szépirodalmi pályázat (1) szeptember végén (1) szerb antal (2) szerelem (3) szerelmi szál (6) szeretet (1) szergej jeszenyin (1) szilágyi zsófia (2) szini gyula (1) sztavrogin (1) születésnap (1) tábori kornél (1) takács lászló (1) tánc (1) tavasz (2) temető (1) therapia (1) the last time (1) tichy margit (1) tiszatáj (1) töltőtoll (1) tom stoppard (1) történetek nyárestékre (3) tudod hogy nincs bocsánat (1) tűz (1) újraíró (1) újraolvasó (68) újvidék (2) umberto eco (1) unalom (1) vadállatok (1) vágtató szerelem (1) vargha balázs (1) várnegyed galéria (1) vár ucca műhely (1) velence (6) vén cigány (1) vér (1) véres (1) vers (3) veszprém (1) vicc (1) videó (2) vígszínház (2) világvége (2) villon (2) virágok beszéde (1) viszontlátás (1) vörösmarty (1) weöres-sándor (1) zeke gyula (1) zsivajgó-természet (1) zsuzsika (1) Címkefelhő

Design

by Fónagy Réka

2012.08.26. 18:38 An-jou

Az örmény paradicsom

A velencei Lidóról látni azt a kis szigetet, amelyet Isola di San Lazzaro-nak neveznek. Az örmények szigetén (degli Armeni) ma is megtalálható a könyvtár (200 ezer kötettel, 4 ezer örmény kézirattal), miniatúrákkal és dokumentumokkal az örmény történelemről, köztük a mekhitarista atyák írásaival. Hajó csak egyszer megy ki egy nap, és akkor is vezetők várják a turistákat, végigkalauzolva őket a látnivalók között. Érdekesség, hogy egy múmia is található itt, Nehmeket, melyet ajándékba kaptak a szerzetesek.

Eredetileg a leprásokat vitték erre a szigetre karanténba, ezért is nevezték el a védőszentjükről, Szent Lázárról. Később aztán, a 16. századtól kezdve a Velencei Köztársaság részévé vált, majd 1717-ben ide menekültek azok az örmények, akiket a törökök elüldöztek Isztambulból. Mekhitar és szerzetesei fölújították a templomot, és kolostort is építettek.

San_Lazzaro_Chiostro.jpg

(Fotó: Wikipédia)

1816-ban Lord Byron is ellátogatott a szigetre, hogy örményül tanuljon a szerzetesektől. Emlékének kiállítást is szenteltek. Később aztán a Lord összeveszett velük, mert nem használták azt a bevezetőt, amit az Örmény és Angol Nyelvtan című munkája elé írt.

Kosztolányi Desiré mester szintén meglátogatta a szigetet, mikor Velencében járt, s tárcát is közölt róla A Hét című lapban, 1913. augusztus 10-én. Később aztán a Tinta című kötetébe is beválogatta. Szövegét itt közöljük:

„Kevesen látogatják a velencei nyaralók közül ezt a szigetet, melyet a lagúnák hullámai mosdatnak. Messziről ciprusokat látni, melyek mint zöld plajbászok sötét foltokat firkálnak az égre. A levegő áll itt. Olyan csönd van, hogy hallani, amint a napfény végigsercen a gyepágyakon, a kavicsokon s a hosszúszakállú mekhitaristák köszöntésre emelik jobbjukat. Mindegyik egyforma. Az orruk görbe, a bőrük pergamensárga, a szemük szikrás. Olyanok, mint a zsidó főpapok valamely képes ó-testamentum lapjain. Hogyha az ember régi fajták jellegzetes és erősen kifejlett alakjait látja együtt, nem tud megkülönböztetni kettőt, a szemnek hozzá kell nemesedni a végletekig finomodott vonásokhoz, hogy később valami jellemzőt vegyen észre egy orr-hajlatban, egy halántékban, egy áll esztergályozásában. Évekig forogtam japánok közt s évekig csak egyetlen japánt ismertem. Később már kettőt, hármat, négyet is észrevettem. Régebben az összes németeket egy emberbe foglaltam. Hasonlóan lehettem a nagyokkal, még régebbi gyerekkoromban, mikor az apám, a kéményseprő és a király egyformán csak nagy volt. Ilyen együgyű emlékek derengenek bennem, hogy látom ez egyforma-arcú szerzeteseket, akik – festői foltok – hosszú festői reverendában állanak a ciprusok mentén. Mindegyik mellett áll egy-egy. Mintha a természet szerette volna ezt a haragos álmát, az apró karvalyszemet, a kiéhezett és koplaló bőrt, a szikár, deszkaegyenes termetet és el nem unva megcsinálná egymásután sokszor, újra és újra, egymáshoz csalódásig hasonló duplikátumokban. A másolatok párhuzamosan vannak elhelyezve, a kavicsos út mentén ülnek, állnak, lassan sétálnak. Lemondó keresztények ezek az örmények, de szájukon a kalmár mosolya bujdosik. Talán azon mosolyognak, hogy ők – a száműzött menekültek – pár évtized alatt megvették a szigetet, a mellette lévő lidói házakat, a telkeket, a levegőt, a tengert és mindent a zsebükbe gyűrhetnek. Óriási karosszékekben pihennek, a százszorszépek és oroszlánszájak mellett. Amikor elfáradnak, tovább mennek pár lépéssel, gyalog a sziget temetőjébe, mely éppoly kényelmes, mint a karosszékük. Nem tudni, kinek mutatkoztunk már be. Úgy tetszik, hogy labirintusban járunk, csupa egyforma ember közt, a faj tükörszobájában.

A filagóra márvány-asztalkáján áll egy pohárka aranysárga aszú. Mellette porcelántányéron a bor anyja, a szőlő, egy kövér és politúros-héjú fürt, olyan nagy, mint a kánaáni és a megrepedésig érett. Ne tessék hinni, hogy a sziget gyér látogatói vidám kedvvel járnak ebben a bibliai csendben, a mezopotámiai idill közepette. Egy eltűnő fajta haláltusáját, utolsó paplan-tépő mozdulatait látni itt. Valaha a török uralom elől futottak ide az örmény szerzetesek, évszázadokkal ezelőtt, azóta itt maradtak, a régiek helyett újak jöttek a tenger ez áldott szigetére, szakállas, komor hívők, akik mindig hajnal ötkor keltek és mindig későn feküdtek, hogy álmodozzanak az örmény jövőről. A kolostor egy része örmény múzeum. Vagyont érő ódon papiruszokat halmoztak össze a könyvtárban, melyek tele vannak firkálva a göröghöz hasonlatos örmény ákom-bákommal. A nyelvek szigetében pedig ékesen cseng itt az örmény. Régi örmény nyelven olvassák a bibliát, hogyha a refektóriumban asztalhoz ülnek, a szerzetes-testvérek a folyosón, a kertben, a szobákban örményül suttognak egymáshoz és itt erjesztik az örmény lázat, a hitet, hogy még élnek. Eddig csak azt tudtam róluk, hogy keletien-édesen esznek, mint a zsidók és levesükbe is mézet csöpögtetnek. Itt egyszerre megcsapott mindenfelől a múltjuk. Örmény költők szobrait mutogatták. Végigvezettek a múzeumon, ahol freskókat láttam, a történelmük szcénáit, hősöket, szenteket, királyokat, az utolsó örmény király vézna arcélét, aki egy csatában valami nagy fogpiszkálóval leszúr egy istentelen pogányt. Körülrakják magukat sok-sok emlékkel, mely az idegen agyvelejének teher, bús csiri-csáré. A kétségbeesésük szilaj. Rotációs gépek ontják a nyomtatványokat és elröpítik testvéreikhez. Ebben a kolostorban csupa írók és tudósok laknak, új és régi költők, nyelvészek, természetbúvárok, csillagászok, mathematikusok, bölcselők, legalább hatszázan dolgoznak abba az örmény folyóiratba, melyet itt nyomnak a szigeten és mindössze háromszáz előfizetője van. Ahová nézek, mindenütt ereklye, kövek, emlékeztető-táblák, kendők.

A halál szigete ez. Zsong azonban a munkától, mint a köpü. A céltalanság lehangol. Lehorgadt fejjel megyek előre. Lábujjhegyre állok, úgy hallgatózom. A nemzetek siralomháza van előttem, a bánat bazárja, az utolsó, a legutolsó stáció. Akinek kedve telik a természet tréfáiban, jöjjön ide. Nem véletlen, hogy a sánta dalia, a különc angol, Byron is itt ütötte fel a tanyáját, hónapokig élt a kolostor egy szobácskájában és tanulta az örmény abc-t. Szívfacsaró hangulatok vannak itt, az értő számára. A sír, hol nemzet süllyed el, még nem csendes, még szónokolnak, nyomtatnak, nyelvet újítanak körülötte. Szegény-szegény örmények, díszsírhelyet kaptak.

Az irodalom doktora vezetett végig a szigeten. Ne csodálkozzék, padre, hogy nem éreztem jól magamat az örmény paradicsomban és néha – egész illetlenül – a szívemhez kaptam. A boruk keserű, a szőlőjük savanyú. Padre, ön svájci egyetemen tanult és választékos francia nyelven írta meg doktori disszertációját. Itt a szabad levegőn bevallhatom önnek, hogy soha búsabb helyen nem jártam és a fogamat szerettem volna csikorgatni benn a könyvtárban, a sok örmény könyv, a drága, ezeréves kéziratok között és elsápadtam, mikor a folyosón meghallottam két szerzetes-atyát beszélni, egy régen halott nyelven, mely dallamos és okos s önnek mindegyik közt biztosan a legédesebb. Azon gondolkozom, mi az értelme annak, hogy emberek születnek ép szívvel, mely úgy működik, mint a többi emberek szíve, boltozatos koponyával, merész lélekkel, mely egy pillanatban ösztönösen felfogja az egész világ értelmét s talán egy vers lüktetésében megváltottan dadogja el mindnyájunk titkát és ezek az emberek mégis némák maradnak mindörökké, a világ némái, kevesebbek, mint egy német adóhivatalnok vagy egy francia parafadugógyáros. Melyik isten művelte ezt a rossz tréfát. Önök azonban megint gyermekeket nevelnek örmény hitben, örmény betűre fogják és örmény literatúrát vernek fejükbe. Az Isten bocsássa meg a jóságukat. Talán jobb lenne egy lélekvesztőbe tenni őket, elvágni a kötelet és kibocsátani szabadon az óceánra. Igaza van padre, erről nem szabad beszélni. Élni kell a szigeten, melyet a tengerek mosnak. Látja, amíg ilyenekről vitáztunk, az ég is elkámpicsorodott. A víz pocsékká mosta az idillt. Eső csapkodja a hervadt vizeket. Felhajtom a gumiköpenyem gallérját, a szememet összehunyorítom és rácsapom ázott szalmakalapomat. Ez a fajtám gesztusa. Ebben a gesztusban pihenek el én is.

Még csak a vendégkönyvbe kell beírnunk a neveinket. Elsőnek írja be egy kékszemű varsói lengyel. Utána egy finn nő és két moszkvai zsidó. Legutolsóul pedig mindnyájuknál szomorúbban írom be a nevemet én, a magyar.”

(Forrás: Kosztolányi Dezső: Tinta, Gyoma: Kner, 1916, 102–106.)

100_4014 copy.JPG

(Fotó: AnJou)

Szólj hozzá!

Címkék: velence ákombákom örmény-paradicsom


A bejegyzés trackback címe:

https://kosztolanyidezsoter.blog.hu/api/trackback/id/tr514733404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.