HTML

kosztolányidezsőtér

Teret adunk a Kosztolányi-kultusznak a költő-író-műfordító-publicista születésének 125. évfordulóján.

Kontakt:
kosztolanyidezsoter@gmail.com

Katt:
www.kosztolanyioldal.hu

Hozzászólások

  • An-jou: Köszönjük szépen! (2012.11.26. 13:59) 76
  • narat: Részlet Tűz Tamás emigráns költő Kései vallomás című, Kosztolányihoz szóló verséből: Mester, hiáb... (2012.11.08. 09:05) 76
  • An-jou: @Tokai: Igen, valóban Adys. De azért Kosztolányi szerintem nem csak kifinomult tudott lenni... Lás... (2012.08.26. 12:50) Nyár, nyár, nyár
  • Tokai: Gonosz ez a Kosztolányi. Ugye mindenki észleli, hogy nem a saját hangján, hanem Ady jól ismert ded... (2012.08.18. 06:29) Nyár, nyár, nyár
  • An-jou: Bízzunk benne, hogy a többiek munkásságát is alaposan ismeri! :) Köszönöm szépen a hozzászólást! (2012.08.02. 18:03) Desiré és az Olimpia
  • Utolsó 20

Címkék

(m)orfeum (22) 2011 (1) 2013-búék (1) 2014 (1) a (1) aczél hagyaték (1) ada negri (1) ady endre (4) ady pamflet (1) ady vita (1) ajánló (45) ákombákom (53) ali (1) állatok beszéde (1) álnév (1) álom a szőkékről (1) anagramma (1) andré dignimont (1) andy warhol (1) angyal (1) anjou (11) anyajegy (1) aperol (1) április 11 (1) apró mesék (1) arisztophanész (1) árnyék (1) ars poetica (1) august strindberg (1) az illetlen faun (1) a bús férfi panaszai (1) a fekete asszonyhoz (1) a holló (1) a komédiás dala (1) a különc (1) a léggömb elrepül (1) a nevetésről (1) a sárgahajú nő (1) a velencei vándor (1) babits mihály (1) bácsmegyei napló (1) bagoly (1) baker (1) basho (1) bataille (1) baudelaire (2) bécs (1) békák (1) bereményi géza (1) bergyajev (1) beszélgetőlapok (9) bicsérdizmus (1) biográfus blog (1) bíró balogh tamás (1) blake (1) bogdán józsef (1) bogoly-józsef-ágoston (1) boldogság (1) bolondok napja (1) boncolási jegyzőkönyv (1) bookfenc (4) bor (1) borsszem jankó (1) boszorkány (1) brennerék (1) búék (2) bűntudat (1) bús férfi panaszai (1) byron (1) casanova (1) charles baudelaire (1) cigaretta (1) crespy alice (1) családi-levelek (1) csáth géza (3) csehov (1) cseh tamás (1) cv (1) czeslaw milosz (1) danse macabre (2) dante (1) darren arofonsky (1) denis (1) divat (1) dorian gray (2) dosztojevszkij (1) dudus levele (1) duna televízió (1) édes anna (3) edgar allan poe (1) elefántcsonttorony (1) eleonora duse (1) életrajz (4) én is (1) erotika (1) esti kornél (6) esze dóra (1) évforduló (10) fabian perez (1) faludy (1) farkas imre (1) farsang (1) fecskelány (1) federico fellini (1) fekete hattyú (1) félicien rops (1) feltámadás (1) fenyves ferenc (2) fesztbaum béla (2) figáró (1) firenze (2) forrásjegyzék (5) frank wedekind (1) füst milán (1) futó por (1) gasztronómia (1) gelléri andor endre (1) gondolatok (1) grafikai pályázat (2) grafológia (1) gyilkosok (1) hadik (1) hadik kávéház (1) hajdu ferenc (1) halál (2) halasi andor (1) halottak (1) harmos ilona (2) harsányi zsolt (2) harsány kiáltások tavaszi reggel (1) hasonmás (1) ha… (1) héra zoltán (1) herczeg géza (1) hernyák györgy (1) hétfői levél (3) hevesi sándor (1) hitvallás (1) hobo (3) holmi (1) homo aestheticus (1) húsvét (2) huymans (1) ifjúkori-arcképemre (1) innen onnan (1) interjú (1) internet (1) inter blog (1) írj élj és légy boldog (1) irodalmi pályázat (4) irodalom és politika (1) isadora duncan (1) iskolai dolgozatok (1) isten bálján (1) jaguár (1) jekyll és hyde (1) joe-pardy (1) józsef-attila (1) józsef attila (3) józsef–attila (1) juhász géza (1) juhász gyula (1) kabaré nagyhete (1) kádár endre (1) kahlo (1) kalligram (1) kánikula (1) karácsony (2) karácsony-2012 (2) karinthy-frigyes (1) karinthy frigyes (5) karnevál hercege (1) károly (1) kártya (2) kd dosszié (7) kemény györgy (1) képek-a-képekről (1) két-élet (1) kettős én (1) kéziratok (1) kínai kancsó (1) kirakat (1) kiss ferenc (1) kocsi út az éjszakában (1) koczkás sándor (1) kökény ilona (1) koktél (1) költészet napja (1) költő (1) konferencia (1) kornis mihály (1) kosztolányi (1) Kosztolányi-Árpád (1) kosztolanyioldal.hu (1) kosztolányi babák (1) kosztolányi dezsőné (3) kosztolányi dezső napok (1) kosztolányi dezső tér (1) kosztolányi divat (1) kosztolányi emlékülés (1) kosztolányi film (1) kosztolányi napok (2) kosztolányi nyilatkozik (4) kosztolányi újragombolva (3) kritikai kiadás (16) kubrick (1) kultuszkutatás (1) küry klára (1) lányi hedda (1) lart pour lart (1) lázadó (1) leconte de lisle (1) levelezés (5) levendel júlia (1) lidó (1) logodi utca (1) londesz elek (1) louis verneuil (1) luigi pirandello (1) l art pour l art (2) macska (1) magánbeszéd (1) mágnás elza (1) magyar szó (1) magyar tudományos akadémia (2) majom (1) március 15 (1) maria orska (1) matjhényi györgy (1) max reindhardt (1) méhes (1) méhes károly (1) mercedes de acosta (1) mészáros sándor (1) meztelenül (1) molnár jenő (1) móricz (1) mozart (1) művésznők-sorozat (1) nagyító (6) nagy lászló (1) naitó-jósó (1) napló (2) naplók (1) napraforgó (1) németh lászló (1) nero (1) nero a véres költő (2) ngorongoro (1) niddy impekoven (1) nők (1) nőkérdés (1) nőnap (1) novella (3) nyár (1) nyelvművelés (1) nyelvtisztítás (1) nyomdafesték (1) nyugat (2) ódry árpád (1) olimpia (1) önmagamról (1) örmény-paradicsom (1) orvosok (1) oscar wilde (3) otthon kör (2) pacsirta (4) pakots józsef (1) papp oszkár (1) pardon (1) paródia (1) pesti hírlap (3) piac (2) pierrot (1) pilinszky (1) pillangó (1) politika (1) prae (2) práter (1) preisner (1) prológ (1) radákovich mária (5) recenzió (2) remake (4) retró (6) réz pál (5) rilke (1) rólunk (11) rudyard kipling (1) s. gordán klára (1) sartre (1) schnitzler (1) shakespeare (1) siena (1) síppal dpbbal nádi hegedűvel (1) slam-poetry (1) sophie kepes (1) sosztakovics (1) spanyol műfordítások (2) strand (1) suzi gablik (1) szabadka (12) szabadkai népszínház (1) szabó árpád (1) szegedy maszák mihály (8) szépirodalmi pályázat (1) szeptember végén (1) szerb antal (2) szerelem (3) szerelmi szál (6) szeretet (1) szergej jeszenyin (1) szilágyi zsófia (2) szini gyula (1) sztavrogin (1) születésnap (1) tábori kornél (1) takács lászló (1) tánc (1) tavasz (2) temető (1) therapia (1) the last time (1) tichy margit (1) tiszatáj (1) töltőtoll (1) tom stoppard (1) történetek nyárestékre (3) tudod hogy nincs bocsánat (1) tűz (1) újraíró (1) újraolvasó (68) újvidék (2) umberto eco (1) unalom (1) vadállatok (1) vágtató szerelem (1) vargha balázs (1) várnegyed galéria (1) vár ucca műhely (1) velence (6) vén cigány (1) vér (1) véres (1) vers (3) veszprém (1) vicc (1) videó (2) vígszínház (2) világvége (2) villon (2) virágok beszéde (1) viszontlátás (1) vörösmarty (1) weöres-sándor (1) zeke gyula (1) zsivajgó-természet (1) zsuzsika (1) Címkefelhő

Design

by Fónagy Réka

2011.03.23. 15:08 An-jou

Fekete fattyú

 Az Esti Kornélt megálmodó Desiré mester is tudta, az emberi lélek mélyén két erő küzd egymással: Jó és Gonosz. Izgatta például Jekyll és Hyde esete is, ahol a társadalmi elvárásoknak megfelelően élő (vagy inkább vegetáló?) orvos az általa kikísérletezett ital hatására átváltozik egy Hyde nevű vadállattá, aki a londoni éjszaka rémeként kurtizánokat gyilkol. Ám ez az átváltozás nem is annyira átváltozás, sokkal inkább önmagává válás. A lélektan jól ismeri az árnyék-én elfojtásának esetét. Minél jobban próbáljuk elfojtani az önmagunkban élő Gonoszt (illetve a „sötétség” bármely más megnyilvánulási formáját, mint például az erotikát), az annál inkább a felszínre kívánkozik, annál elemibb erővel tör elő egy idő után. A Mester ilyesmiket fogalmazott meg a jelenséggel kapcsolatban: „A lelki »hasonmás«-nak mindig van valami kísértetiessége. A lélektan érdekesebb fejezete ez, amelyből szinte kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy minden embernek van egy második énje, amely bizonyos körülmények között előbukkan az első én mögül és önálló életre kel.” Mind a pszichológia, mind a filozófia (etika), mind a teológia régóta foglalkozik a kérdéskörrel. Sőt, ahogyan Desiré mester is említi esszéjében, illetve példákat is hoz állításának igazolására, a szépirodalom szintén hemzseg a hasonmásoktól. „Feltűnő a második Én irodalmi múltjában az, hogy ezt a témát E. T. A. Hoffmann, Poe, Maupassant, Dosztojevszkij és általában olyan írók dolgozták fel, akiknek idegrendszerét alkohol vagy valamilyen betegség tette tönkre, tehát feltételezhető, hogy nemcsak írói fantázia küldte a témát a tolluk hegyére, hanem valami látomásszerű átélés.” Bergyajev „fény és sötétség viharos összeütközéséről” ír, mikor Dosztojevszkij lelkivilágát is elemzi, műveivel egyetemben: „Az orosz Dosztojevszkijnél az isteni és az ördögi elem polarizáltsága, a fény és a sötétség viharos összeütközése a lét legmélyén rejtőzik. Isten és az ördög az emberi szellem legmélyén kelnek küzdelemre egymással. A gonosz a gyökereiben szellemi természetű. Az Isten és az ördög közti harc küzdőtere mélyen beágyazódik az emberi természetbe.”
Darren Arofonsky legújabb filmjében, a Fekete hattyúban szintén földolgozta a témát. A főhős ezúttal egy nő lesz, aki megfelelési vágyában elfojtja saját, igazi énjét. Maximalizmusa gépiessé teszi egy idő után, s árnyék-énje, a benne rejlő Gonosz és a benne rejlő szenvedély egyre nagyobb intenzitással kíván a felszínre törni. A film tele van szimbólumokkal, s az egész színpadi történet (a Hattyúk tava mint balettelőadás, a próbák, az emberi kapcsolatok) mind a főhősnő lelki fejlődésének allegóriáját adják. Így a mű végén a halál sem értelmezhető szó szerinti halálnak, hanem inkább a szerep-személyiség halálának, illetve egyfajta beavatásnak a felnőtt-létbe, az önmegismerés poklába.


A főhősnek tehát feladata van: felszínre hozni magából a sötét és egyben az erotikus énjét. Minden más csak körítés ehhez, afféle díszlet, jelmezek, segítők. A kezdő jelenet egy rémálom: a balerina azt álmodja, a fehér hattyú táncát járja, s hirtelen elragadja az Ördög. Afféle nimfa és Pán sztereotípia, az ártatlanság beszennyeződésének képi megfogalmazása. Ezzel természetesen – mint afféle kis mise en abyme-mal – kellőképpen rá is hangolódunk a filmre, s sejthető, hogy ez fog a továbbiakban szépen kibontakozni. Aztán bepillantást nyerünk a lány hétköznapi életébe: maximalista anyuka uralja, aki a saját, ki nem élt vágyait kívánja lánya karrierjének kierőszakolásával kompenzálni. Ehhez pedig be kell zárnia „kislányát”, nehogy véletlenül találkozzon az Élettel, és a szobájában található plüssmacik szimbolizálta gyerekkorból felnőtté sikerüljön válnia. Nem, Nina retardált állapotban van, és az iskolapadokból jól ismert osztályelső szerepét játssza, aki valójában nem találja önmagát és szorongásokkal, görcsökkel tarkítja mindennapjait. Az esetek többségében ennek a típusnak nincs is mit találnia, és megmarad mintakövetőnek, illetve megfelelési kényszeresnek élete végéig. Nina azonban más. Környezete viszont eleinte csak a felvett pózt látja, és a jókislány szerepénél nem is tartja többre képesnek.
A Hattyúk tavának főszerepe mint lehetőség azonban annyira fölkavarja Ninát, hogy előtör belőle az a bizonyos vadállat. Mikor a rendező észreveszi rajta az erősebb színű rúzst, felbátorodik, s megcsókolja. A lány azonban majdnem leharapja a nyelvét válaszként. A rendező ekkor jön rá, kivel is van dolga, és innentől kezdve segítőjévé is válik Ninának az önmagához vezető úton.
A továbbiak az átváltozási folyamat stációi lesznek. A próbákkal párhuzamosan zajlanak az életesemények: Nina tánca úgy alakul, ahogyan közeledik önmaga igaz valója felé. Az elnyomott árnyék-én föllázad, és különböző látomásokban jelentkezik, természetesen az esetek többségében a tükör előtt. A fekete szárnyak elő akarnak már bújni, s emiatt Nina állandó késztetést érez a lapockája körüli bőrfelület levakarására. Eleinte talán nem is világos még, hogy miért éppen ott kell vakaróznia, és miért onnan jönnek ki valamiféle fekete tüskék – amik valójában már a fekete szárnyaknak a kezdeményei –, ám a bemutatón fény derül a dologra: igen, azok a bizonyos szárnyak akartak folyamatosan előjönni, amelyek a teljes átváltozás szimbólumai is lesznek, s amelyekkel Nina mint a csábító fekete hattyú, diadalát ünnepli (férfi)áldozata fölött. A Hattyúk tava történetet ugyanis átértelmezi a rendező: fehér és fekete hattyú ugyanaz lesz (legalábbis ugyanaz a szereplő táncolja…), s a végén a fehér hattyú öngyilkossá válik. Ha a Jekyll és Hyde logikáját követjük, akkor a fehér halála a fekete halálát is jelenti egyben, s Nina sorsfeladatának teljesítésével elérte célját, azaz meghalhat. S ez esetben még akár valamiféle klasszikus horrortörténetről is szólhatunk, hiszen a Gonosz került felszínre, akit el kell pusztítani – legalábbis a társadalmi együttélés szabályai nem engedhetik meg, hogy eluralkodjon –, ám ezzel együtt a Jónak is vesznie kell, hiszen a kettő egy és ugyanaz. Jin és Jang együttállása, egymás nélkül nem létezhetnek, egymásból mindenképpen részesülniük kell. Sőt, akár a vámpírtörténeteket is párhuzamba állíthatjuk a megtagadott fekete hattyú, s ezért lényegében „fattyú” felszínre kerülésének históriájával. A vámpír mint a Gonosz szintén nemcsak a sötét erőket, hanem az erotikát is megtestesíti, valamint mindazt, amit a társadalomban helytálló és tudatosan kontrollált szerepszemélyiség szeret elrejteni. És Ninának saját vámpírjával kell megküzdenie – a saját vámpír képét már Baudelaire is megénekelte – ahhoz, hogy önmagává váljon. A vámpír jön el hozzá, aki ő maga. Mina Harker a fehér szűz föláldozza magát annak érdekében, hogy elpusztítsa a sötétség fejedelmét. Kettejük sajátos egyesülése fogja legyőzni a Gonoszt, azonban ebbe az erotikával vegyes harcba a tisztaság is belehal. A fehér hattyú halála tehát lehet áldozat is azért, hogy a fekete végleg eltűnjön, s ne tudja véghezvinni romboló tevékenységét.
A történet azonban nyitva marad, hiszen a fekete hattyú eltáncolta a szerepét, s nem tudjuk meg, hogy ezt követően mi történik vele. A film ott ér véget, hogy Nina valóban meghalt a színpadon, a bemutató estéjén, a fehér hattyú kosztümjében. Nem tudjuk meg, hogy ezzel szükségképpen elpusztult-e Gonosz párja, vagy sem. Miután mindig csak a tükörnél jelentkezett, illetve Ninával farkasszemet nézve, könnyen gondolhatunk arra: sem a fehér, sem a fekete hattyú nem maradt életben, s mint ahogy Hyde-ot eltemették Jekyll-lel együtt, úgy itt is a kettős személyiség egyértelmű haláláról van szó. Ha azonban feltesszük, hogy a fekete hattyú nem halt meg – hiszen nem láttuk őt meghalni –, akkor a film végét akár a felnőtté válás allegóriájaként is értelmezhetjük. Nina végre felnőtt nő (!) lett, s megszűnt ártatlan kislány lenni. Ezt a következtetésünket a filmben több jelenet is alátámaszthatja. Amikor a másik lány, aki vagány és mer önmaga lenni, s lényegében megmutatja – szintén egyfajta tükröt tartva – Ninának, hogy ki is lenne valójában, ha engedne elfojtott késztetéseinek és vágyainak, elviszi őt szórakozni, akkor megtörténik az első lázadás. Anyját otthagyva, a kora esti lefekvést (hogy a másnapi próbán tudjon teljesíteni) hanyagolva elmegy szórakozni. Éjszaka tér csak haza, részegen, bedrogozva, és afféle kamasz módjára végre közli anyjával, hogy felnőtt, és azt csinál, amit akar. Miután pedig bebújik az ágyába, nem a plüssmacikat bámulja, hanem erotikus fantáziái lesznek. A felnőttségbe való beavatás tehát nem lehet kizárandó értelmezési lehetősége a végkifejletnek. Arofonsky mindenesetre él a szimbólumok és allegóriák többértelműségeinek játékaival, s ezért is maradhat filmje izgalmas bárki számára. A látványon túl és a filmes történetmesélés elemzésén kívül a pszichológiai és a filozófiai összetevők sem lesznek mellőzhetők, ha megpróbáljuk értelmezni, mit is láttunk a mozivásznon.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló fekete hattyú darren arofonsky


A bejegyzés trackback címe:

https://kosztolanyidezsoter.blog.hu/api/trackback/id/tr582765057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.