Kosztolányi Desiré mesternek meglehetősen sok levelezőpartnere volt. Ezek közül nem egy olyan "kisember", akit az irodalomtörténet nem tart számon. Kosztolányi elég nyitott volt az emberekre, s többek között a bolondosabb figurák is érdekelték. Tudjuk, nem egy ízben járt elmegyógyintézetben is, ahol többször szóba elegyedett egy-két pácienssel. Sőt, az is előfordult, hogy bolond lányok és asszonyok vallottak neki szerelmet. Az egyik ilyen Tarr Margit volt. Munkácson született, majd Debrecenben élt évekig apjával és testvérével. 1934 decemberében levélben keresi föl "A Költőt", és elbeszéli neki élettörténetét. Mindezt forró szerelmi vallomással zárja. A korábban ismeretlen levélből e helyütt közlünk pár részletet:
"Egy idegbeteg, őrült leány ir Önnek, aki halálosan szerelmes Önbe. Ön nagyon okos ember, igy tudja azt, hogy ezek a beteg lelkek mindent fokozottabban éreznek, szerelmük kinzó érzés; iszonyuan magasra hevitett. Hosszas, kínzó lelkitusa után irom meg ezt a levelet Önnek. Bár teljesen ismeretlen, már nem vagyok Ön előtt, mert már két izben abban a kitüntető szerencsében részesültem, hogy válaszolt leveleimre. […] Napról napra betegebb vagyok, igy nem tudok tovább várni, félek, hogy eljön nemsokára az az idő, hogy zárt intézetbe szállitanak. Föl kell tehát használnom öntudatom kevés világos pillanatát. […]
Szeretem Önt és álmodom Önről, folyton-folyvást… A reggeli nap aranyában Önt üdvözlöm, az este ha leszáll, Önre gondolok, Ön az én Testvérem, Barátom, Szerelmesem, Uram, Királyom, Istenem, Bizalmasom, és én vagyok az Ön alázatos, legalázatosabb szolgálóleánya. Nincs, nem lehet Önnek olyan lehetetlen kívánsága, hogy én azt, ne teljesíteném, ha beteg lenne és sebekkel borított, megcsókolnám minden sebét, ha szegény lenne, kenyeret keresnék Önnek, ha a világ másik végén lenne, gyalog mennék, vándorolnék, hogy egy pillanatra láthassam… Küldöm a lelkemet, az én, beteg, különös lelkemet Önhöz, Ön felé, hódolatra, tiszteletem kifejezéseül; öleljen engem, a lelkemet, a szavaimat, csak egy pillanatra Magához… megérzem ezt, a lelkek titkos rádióján keresztül, és boldog leszek, hálás nagyon, hálás. […] Bilincseket kell magamra raknom, mert annyira forró a vérem és nem akartam, nem akarok elzülleni. Álmodom Önről… Ön az én Uram, Szeretőm… akivel éjszakánként csókolózom… Összetapad a testünk, halálos, forró tébolyító kéj extázisában… Reggel aztán halálosan kimerült vagyok, fáradt az éjszaka gyönyörűségeitől… Olyan örömérzés van bennem, hogy kiáltani tudnék, futni rohanni és leborulni az Ön lábai elé. Szeretem ÖNt imádott Kosztolányi Dezső, halálos sóvárgással, emésztő vágyakozással. […]
…ugye szabad lesz Önt látnom egyszer. Úgy szeretném látni az otthonát, de az én perzselő szenvedélyes szerelmem nem fertőzi e meg azt a tiszta hajlékot? De akkor, hol láthassam? Égek a vágytól, hogy láthassam, hogy megfoghassam, megszorithassam a csodálatos kezét. Szeretném a szemét látni, ugye szürkészöld? […] Mindez unalmas volt Önnek ugye? Kérem, nagyon szépen kérem, ne haragudjék reám, hogy ennyit irtam, de engem ez boldoggá tett, mert nincs senkim akihez ennyire bizalmas mernék lenni."
Debrecen, 1934. december 31. (magántulajdon)
A további levelekből kiderül, hogy Kosztolányi később találkozott is Tarr Margittal. A nő utal időpontokra is. Megtudjuk még, hogy műveket szintén küldött Desiré mesternek, elolvasásra. Az érdekes adalék újabb, korábban ismeretlen epizódokkal gazdagíthatja Kosztolányi készülő életrajzát is.
Hozzászólások