(Szerb Antal Kosztolányiról)
„A kutya a nyárspolgárok kedvence, alkalmazkodik, hűséges, barátságos, szolgalelkű, nagyképű és anyagias, mint [a] gazdája. A macska nem alkalmazkodik, egy darab őserdő az ember lakásában, »zsebtigris«, ahogy Kosztolányi mondta.”
„Az írói munka, éppúgy, mint az erény, »önmagában hordja igazi jutalmát«. Kosztolányi Dezső írja valahol, milyen különös érzés volt mindig számára, hogy írásaiért pénzt kapott. Olyan ez, mondta, mintha azért fizetnék, mert cigarettázik. Szinte igazságosabb lenne, ha ő fizetne az örömért, hogy írhat.”
„Lassanként a ruhadarabokat arról a könyvről neveznénk el, amellyel együtt kell vásárolni. Gondold meg, ennek mekkora propagandaértéke lenne. »Vettem egy gyönyörű Kosztolányi-cipőt« – mondaná az egyik ember a másiknak. »Igazán? Hol, mondd?« – »Hát a Krúdy-nagyáruházban.« – »Én mindig Móricz Zsigmondnál szoktam vásárolni. Kitűnő cég, csak erős, tartós árut ad el.« – »Én inkább Krúdynál veszek. Az egész helyiség olyan hangulatos.« És így lassanként elérnők azt, hogy az irodalom az élet szerves részévé válnék.”
(Forrás: Szerb Antal: A kétarcú hallgatás. Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák. III. kötet: Vegyes tárgyú írások, szerk. Papp Csaba, Budapest: Magvető, 2002.)
Hozzászólások