kosztolányidezsőtér

 "a következetes l'art pour l'art a »politikával« szemben nemcsak közömbös, hanem valóban politikaellenes is. Ha ugyanis valamilyen műalkotásban a formán túl a tartalom is lényeges, akkor a mű többé-kevésbé, de elkerülhetetlenül már világnézeti, azaz »politikai« állásfoglalás is és ennek következtében a jobb- vagy a baloldal már át is nyújthat a költőnek egy hitvány politikai koszorút; […] Kosztolányi ezt a »politikaellenességet« - úgy látszik, attól való féltében, hogy az ő művészete is úgy »elkorcsosodik«, mint az Adyé - igyekezett egész életén át meg is valósítani. Ne kérdezzük most még, hogy ez a program egyáltalán megvalósítható-e, utaljunk inkább egyelőre röviden a l'art pour l'art-elmélet társadalmi gyökereire.

A világirodalomnak azok a költői, akik gyakorlatukban ezt az elméletet vallották, egytől-egyig mind a haszonélvező, parazita, kapitalista-polgári társadalom talaján lettek naggyá. Úgy kellettek ők ennek a rothadó társadalomnak, mint egy falat kenyér, hiszen bennük találta meg a parazita-kapitalista réteg saját létjogosultságának »igazolását«. […] mindenütt a világon csak az a szép, ami haszontalan, felesleges, tehát l'art pour l'art. […]

Fiatal korában Kosztolányi sem volt olyan teljes mértékben a l'art pour l'art híve, mint később; […] Lássuk, hogyan gondolkozott a társadalomról és a »politikáról« a fiatal Kosztolányi. […]

Nála azonban »forradalmiság« helyett - nem beszélve most a forma forradalmiságáról - valami egészen mást találunk. Nézzük pl. a »Gyilkosok« c. versét.

Az első versszak »elfogott, nemes vadállatok«-hoz hasonlítja az egy csoportban »komor homlokkal« álló gyilkosokat. Hogy kik ezek a »gyilkosok«, mi volt a bűnük és hogyan fogták el őket, arról az egész költeményben egy szót sem hallunk. Úgy látszik azonban, mindez a költőt nem is érdekelte és így nekünk sem szabad ilyen kérdésekkel közelednünk a műalkotáshoz. Sokkal fontosabb ezeknél a hiábavaló kérdéseknél a költemény szempontjából az, hogy az író egy pillanatig sem titkolja a gyilkosok iránt érzett rokonszenvét. […] Amilyen rajongó lelkesedéssel beszél a gyilkosokról, éppen olyan undorral és megvetéssel mutat a büntető jogrend szimbólumára […] nem volt-e vajon ennek a költeménynek a szerzője anarchista? - De igen, az volt! - Ez a költő, Kosztolányi, éppen olyan kétségbeesetten elégedetlen azzal a társadalommal, amelyben él, mint Ady. […] Kosztolányi viszont egyáltalán nem gondol a forradalomra, azaz tervszerű cselekvésre, ő vak dühében inkább megsemmisíteni szeretné az egész tárasadalmi jogrendet; ezért nem forradalmár ő, csak anarchista, kispolgári lázadó, mint a vers mondja: »boldog őrült, ki mindent leront«.

Jellemző egyébként, hogyan fogadta a »Nyugat« Kosztolányinak ezt a versét. Kaffka Margitot nyilván megdöbbentette a vers tartalma, ezért írhatta Kosztolányiról, hogy: »a Gyilkosok-ért meg kellene őt fenyíteni!« […]

Kosztolányinak valóban az volt a célja, hogy a »semmit« mondja gyönyörű szépen. Olvassuk csak el egyszer az »Esti Kornél éneké«-t […]

a l'art pour l'art éppoly kevéssé lehet egészen következetes, mint az egzisztenciális filozófia, mert ez mind a két esetben azonnali és visszavonhatatlan öngyilkosságot jelentene. Ha a tartalom semmi, akkor a formának is semmivé kell lennie, csak így lehet a kettő igazán adekvát… […] a l'art pur l'art teorétikusai feloldhatatlan ellentmondásban saját elméletükkel hirdetik nemcsak a művészet öncélúságát, hanem ugyanakkor azt is, hogy a művészet az élet »egyetlen lehetséges igazolása«. […]

nemcsak a mű, hanem maga a költő is híven tükrözi osztályának tartalmatlanná vált létét. […]

Kosztolányi a halált, a semmit mythológikusan ugyanúgy azonosítja az élettel, mint a hajótörött polgári tudomány, az egzisztenciális filozófia. […]

Ady igazi forradalmár volt, Kosztolányi pedig fiatal korában anarchista, kispolgári lázadó, később pedig gyötrődő, öncélű, polgri művész."

(Forrás: Valóság, 1946/11. sz., 1-24.)