Valahányszor ellátogatok egy városba, igyekszem megnézni a piacát is. A piac mutatja meg igazán a város lelkét, őserejét, elevenségét, karakterét.
Zágrábban például régi épületek közti téren foglal helyet, és rálátni onnan a katedrális tornyaira. Piros-fehér napernyők virítanak mindenfelé. Az árusok sok-sok zöldséget, gyümölcsöt kínálnak és például mézet. Lépesmézet.
Firenzében a Via Faenza közelében, nem messze az állomástól található a piac. A nagy csarnok hasonlít a pesti Fővám térire. Itt is rengeteg minden van, minden színes, élénk, hangos. Árulnak szárított paradicsomot és gombát is. És azt a sok-sok mediterrán gyümölcsöt. A piac körül pedig más árusok is sorakoznak, mindenféle portékával. Van itt ékszer, rengeteg gyűrű, fülbevaló, nyaklánc, bokalánc zöldben, sárgában, rézben, vörösben, lilában, rózsaszínben. Aztán vannak kendők, selymek, horgolt és kötött sálak. Tarkállanak, ahogyan ki vannak függesztve egy-egy árus „oltárára”, s a szél beléjük kap, lobogtatva őket, mint a zászlókat. Aztán vannak bőrövek és táskák, azok is színesek, szépek, pirosak, barnák, feketék, zöldek. Élénkek és zsúfoltak a piac körüli bazaltkockás kis utcák, ahova az árusok minden hajnalban kihúzzák kocsijaikat. Ezeknek aztán lehajtják az elülső részét, s onnan kínálják az aznapi árut.
Velencében a Rialto közelében van a piac. Mercato di Rialto, ahogyan arrafelé nevezik. Itt főleg halakat lehet kapni, mindenféle halat, s az ember vizes halszagot vagy halas vízszagot érez mindenhol. De igazán nagy halpiacot Le Havre-ban láttam. Ez a kikötőnél van, ahol állandóan nagy az élet. Hajók jönnek-mennek, teherhajók, személyszállítók. Rengeteg ember megfordul arrafelé, s rengeteg az árus is. Frissen hozzák az óceánból a sok halat, s csak rakják-rakják kifelé a rákokat, tintahalakat, tonhalakat, lazacokat, kagylókat. Még élnek, természetesen, s mozognak, kapálódznak, ahogyan dobálják ki őket a nedves-nyálkás placcra.
De van Budapesten is piac, nem is egy. Ismerjük a nagyobbakat a Fővám téren, a Lehel téren vagy épp a Bosnyák téren, a Fény utcában. De akadnak pici piacok is, mint például a Hunyadi téri. Ott őstermelők is árulnak, meg olyanok is, akik Olaszországból hozott brokkolit kínálnak.
Tavasszal rengeteg a virág, a nárcisz, a jácint, a jázmin, a tulipán. Sárga tulipán, vörös, narancsos, cirmos, cakkozott széllel, s fehér, hófehér. Nyáron kezd érni minden, jönnek a zöldségek és a gyümölcsök. Mikor minek van szezonja éppen. Még korábban az eper, a spárga – zöld és fehér –, aztán idővel a meggy, a cseresznye és lassan a barackok várnak ránk mosolyogva, gömbölyűen, valamiféle ősi termékenységszoborra emlékeztetően. A nárciszokat, a kis udvarhölgyeket és a tulipánokat, a komolyabb grófnőket időközben fölváltotta a királynő, a rózsa. Több uralkodóház királynője is hivalkodik szépségével ebben a versengésben: a sárga, a rózsaszín, a fehér és a vérvörös házak első asszonyai vonulnak föl a látogatók előtt. S mindeközben látsz mézet, sajtokat – fűszereset, paprikásat, fokhagymásat és lilahagymásat, köményeset –, sonkákat és egyéb húsokat, sötétvörös marhát és halvány rózsaszínes disznót, pulykát és csirkét, ezt-azt.
Ősszel minden az őszről szól, a szőlő, a körte, a szilva már kezd sötétebb színeket mutatni, a tavaszi üdeség és a nyári ifjúi érettség után. Az élénk pirosakból és a harsány zöldekből okkeres színek és bíbor-bordók válnak. Elérkezik a pasztellek ideje is. De a déligyümölcsök mindig felüdítik e csendéletet, ellenpontot adnak, s a citromok sárgái és a narancsok narancsszínei megmosolyogtatnak a legborongósabb időkben is. Ha szürke az ég, az óriási grapefruit büszkén és bátran átveszi a Nap szerepét, hogy hatalmas gömbölyűségével emlékeztessen minket az elfeledett életörömre.
Aztán ahogyan közeledünk a november felé, megjelennek a krizantémok, nagy, hófehér fejükkel, és árasztják magukból a fenséggel vegyes temetőszagot. Síri virágok virítanak ilyenkor a kofák standjairól ránk, kis mécsesekkel, melyek ott sorakoznak körülöttük. Aztán készülődünk a télre, amikor a befőttek, a lekvárok, a birsalmasajtok veszik át a főszerepet. A zöldségek – sárgarépák, petrezselymek, burgonyák – kissé már fagyottak, de azért még mindig őrzik a szebb idők emlékét. És mikor már túl sok ideje élünk ezeken a „tartalékokon”, egyszer csak újra többet kezd sütni a Nap, egyre több órát töltünk világosban már, kezd sarjadni újra minden, s közeleg a Tavasz. És kezdődik minden elölről: lassan jön a hóvirágok ideje, aztán az ibolyáké, s újra virágozni kezdenek a nárciszok, tulipánok is.
A piac színház is. S mi évről-évre mindig visszatapsoljuk ezt az előadást. Aztán egyszer csak már nem fogjuk tudni visszatapsolni, s ez a színes revüműsor nélkülünk fog tovább folytatódni.
A zágrábi piac. Fotó: AnJou
Hozzászólások