HTML

kosztolányidezsőtér

Teret adunk a Kosztolányi-kultusznak a költő-író-műfordító-publicista születésének 125. évfordulóján.

Kontakt:
kosztolanyidezsoter@gmail.com

Katt:
www.kosztolanyioldal.hu

Hozzászólások

  • An-jou: Köszönjük szépen! (2012.11.26. 13:59) 76
  • narat: Részlet Tűz Tamás emigráns költő Kései vallomás című, Kosztolányihoz szóló verséből: Mester, hiáb... (2012.11.08. 09:05) 76
  • An-jou: @Tokai: Igen, valóban Adys. De azért Kosztolányi szerintem nem csak kifinomult tudott lenni... Lás... (2012.08.26. 12:50) Nyár, nyár, nyár
  • Tokai: Gonosz ez a Kosztolányi. Ugye mindenki észleli, hogy nem a saját hangján, hanem Ady jól ismert ded... (2012.08.18. 06:29) Nyár, nyár, nyár
  • An-jou: Bízzunk benne, hogy a többiek munkásságát is alaposan ismeri! :) Köszönöm szépen a hozzászólást! (2012.08.02. 18:03) Desiré és az Olimpia
  • Utolsó 20

Címkék

(m)orfeum (22) 2011 (1) 2013-búék (1) 2014 (1) a (1) aczél hagyaték (1) ada negri (1) ady endre (4) ady pamflet (1) ady vita (1) ajánló (45) ákombákom (52) ali (1) állatok beszéde (1) álnév (1) álom a szőkékről (1) anagramma (1) andré dignimont (1) andy warhol (1) angyal (1) anjou (11) anyajegy (1) aperol (1) április 11 (1) apró mesék (1) arisztophanész (1) árnyék (1) ars poetica (1) august strindberg (1) az illetlen faun (1) a bús férfi panaszai (1) a fekete asszonyhoz (1) a holló (1) a komédiás dala (1) a különc (1) a léggömb elrepül (1) a nevetésről (1) a sárgahajú nő (1) a velencei vándor (1) babits mihály (1) bácsmegyei napló (1) bagoly (1) baker (1) basho (1) bataille (1) baudelaire (2) bécs (1) békák (1) bereményi géza (1) bergyajev (1) beszélgetőlapok (9) bicsérdizmus (1) biográfus blog (1) bíró balogh tamás (1) blake (1) bogdán józsef (1) bogoly-józsef-ágoston (1) boldogság (1) bolondok napja (1) boncolási jegyzőkönyv (1) bookfenc (4) bor (1) borsszem jankó (1) boszorkány (1) brennerék (1) búék (2) bűntudat (1) bús férfi panaszai (1) byron (1) casanova (1) charles baudelaire (1) cigaretta (1) crespy alice (1) családi-levelek (1) csáth géza (3) csehov (1) cseh tamás (1) cv (1) czeslaw milosz (1) danse macabre (2) dante (1) darren arofonsky (1) denis (1) divat (1) dorian gray (2) dosztojevszkij (1) dudus levele (1) duna televízió (1) édes anna (3) edgar allan poe (1) elefántcsonttorony (1) eleonora duse (1) életrajz (4) én is (1) erotika (1) esti kornél (6) esze dóra (1) évforduló (10) fabian perez (1) faludy (1) farkas imre (1) farsang (1) fecskelány (1) federico fellini (1) fekete hattyú (1) félicien rops (1) feltámadás (1) fenyves ferenc (2) fesztbaum béla (2) figáró (1) firenze (2) forrásjegyzék (5) frank wedekind (1) füst milán (1) futó por (1) gasztronómia (1) gelléri andor endre (1) gondolatok (1) grafikai pályázat (2) grafológia (1) gyilkosok (1) hadik (1) hadik kávéház (1) hajdu ferenc (1) halál (2) halasi andor (1) halottak (1) harmos ilona (2) harsányi zsolt (2) harsány kiáltások tavaszi reggel (1) hasonmás (1) ha… (1) héra zoltán (1) herczeg géza (1) hernyák györgy (1) hétfői levél (3) hevesi sándor (1) hitvallás (1) hobo (3) holmi (1) homo aestheticus (1) húsvét (2) huymans (1) ifjúkori-arcképemre (1) innen onnan (1) interjú (1) internet (1) inter blog (1) írj élj és légy boldog (1) irodalmi pályázat (4) irodalom és politika (1) isadora duncan (1) iskolai dolgozatok (1) isten bálján (1) jaguár (1) jekyll és hyde (1) joe-pardy (1) józsef-attila (1) józsef attila (3) józsef–attila (1) juhász géza (1) juhász gyula (1) kabaré nagyhete (1) kádár endre (1) kahlo (1) kalligram (1) kánikula (1) karácsony (2) karácsony-2012 (2) karinthy-frigyes (1) karinthy frigyes (5) karnevál hercege (1) károly (1) kártya (2) kd dosszié (7) kemény györgy (1) képek-a-képekről (1) két-élet (1) kettős én (1) kéziratok (1) kínai kancsó (1) kirakat (1) kiss ferenc (1) kocsi út az éjszakában (1) koczkás sándor (1) kökény ilona (1) koktél (1) költészet napja (1) költő (1) konferencia (1) kornis mihály (1) kosztolányi (1) Kosztolányi-Árpád (1) kosztolanyioldal.hu (1) kosztolányi babák (1) kosztolányi dezsőné (3) kosztolányi dezső napok (1) kosztolányi dezső tér (1) kosztolányi divat (1) kosztolányi emlékülés (1) kosztolányi film (1) kosztolányi napok (2) kosztolányi nyilatkozik (4) kosztolányi újragombolva (3) kritikai kiadás (16) kubrick (1) kultuszkutatás (1) küry klára (1) lányi hedda (1) lart pour lart (1) lázadó (1) leconte de lisle (1) levelezés (5) levendel júlia (1) lidó (1) logodi utca (1) londesz elek (1) louis verneuil (1) luigi pirandello (1) l art pour l art (2) macska (1) magánbeszéd (1) mágnás elza (1) magyar szó (1) magyar tudományos akadémia (2) majom (1) március 15 (1) maria orska (1) matjhényi györgy (1) max reindhardt (1) méhes (1) méhes károly (1) mercedes de acosta (1) mészáros sándor (1) meztelenül (1) molnár jenő (1) móricz (1) mozart (1) művésznők-sorozat (1) nagyító (6) nagy lászló (1) naitó-jósó (1) napló (2) naplók (1) napraforgó (1) németh lászló (1) nero (1) nero a véres költő (2) ngorongoro (1) niddy impekoven (1) nők (1) nőkérdés (1) nőnap (1) novella (3) nyár (1) nyelvművelés (1) nyelvtisztítás (1) nyomdafesték (1) nyugat (2) ódry árpád (1) olimpia (1) önmagamról (1) örmény-paradicsom (1) orvosok (1) oscar wilde (3) otthon kör (2) pacsirta (4) pakots józsef (1) papp oszkár (1) pardon (1) paródia (1) pesti hírlap (3) piac (2) pierrot (1) pilinszky (1) pillangó (1) politika (1) prae (2) práter (1) preisner (1) prológ (1) radákovich mária (5) recenzió (2) remake (4) retró (6) réz pál (5) rilke (1) rólunk (11) rudyard kipling (1) s. gordán klára (1) sartre (1) schnitzler (1) shakespeare (1) siena (1) síppal dpbbal nádi hegedűvel (1) sophie kepes (1) sosztakovics (1) spanyol műfordítások (2) strand (1) suzi gablik (1) szabadka (12) szabadkai népszínház (1) szabó árpád (1) szegedy maszák mihály (8) szépirodalmi pályázat (1) szeptember végén (1) szerb antal (2) szerelem (3) szerelmi szál (6) szeretet (1) szergej jeszenyin (1) szilágyi zsófia (2) szini gyula (1) sztavrogin (1) születésnap (1) tábori kornél (1) takács lászló (1) tánc (1) tavasz (2) temető (1) therapia (1) the last time (1) tichy margit (1) tiszatáj (1) töltőtoll (1) tom stoppard (1) történetek nyárestékre (3) tudod hogy nincs bocsánat (1) tűz (1) újraíró (1) újraolvasó (68) újvidék (2) umberto eco (1) unalom (1) vadállatok (1) vágtató szerelem (1) vargha balázs (1) várnegyed galéria (1) vár ucca műhely (1) velence (6) vén cigány (1) vér (1) véres (1) vers (3) veszprém (1) vicc (1) videó (2) vígszínház (2) világvége (2) villon (2) virágok beszéde (1) viszontlátás (1) vörösmarty (1) zeke gyula (1) zsivajgó-természet (1) zsuzsika (1) Címkefelhő

Design

by Fónagy Réka

2010.03.23. 10:10 Deziré

Lidérc

Mentem az utcán. Cipőm annyi zajt sem vert, mintha harisnyában járnék. Elhagyatva mindenkitől bandukoltam, egyedül a szívemmel, mint egy álomalak, gyötrő, éjféli álomban. Ha kinyújtottam a kezem, könnyen elértem a négyemeletes házak kőcirádáit, vagy az ablakokat, melyek mögött mécsek égtek, emberek aludtak.

Sokszor gondoltam, hogy mindez csak álom. Most, hogy megtörtént, csak a félelmet érzem, mely minden porcikám megfagyasztja, egy alvó félelmét, ki szemben a holddal, nehéz mellel fuldoklik, s szeretne fölébredni.


Az úton részeg munkások jöttek.
- Hahó - ordítoztak az éjben -, hahó.
- Hahó - felelte a másik csoport, távol, elhalóan, akár a vadászaton -, hahó.
Valami dáridóról jöttek. Fülük rézvörös volt, arcuk izzó, mint egy kerek, fényes toronyóra. Tízen vagy tizenöten lehettek. Orrukon, szájukon dőlt a sűrű pára, gomolyogva, bodrosan, szivarfüst módjára.


Már az első pillanattól ellenszenveseknek tetszettek. Lekanyarodtam az aszfaltról, a kocsiútra mentem, hogy kikerüljem őket. Alig néztem körül, ők is a kövezeten kocogtak. Néhányan villámgyorsan a másik oldalra futottak, mások kicsit lekuporodtak, és úgy lestek. Darabig tétováztam. Azután, mikor éreztem, hogy kezükbe kerültem, és a hurok mind összébb szorult, sietni kezdtem, futottam határozatlanul, remegve, körülbelül száz métert. Végre elértem a kocsiállomást. Belevetettem magam egy kocsiba, és gyorsan elhajtattam.


Ezen az éjszakán úgy űzött a kétségbeesés, mint az éhes farkas. Nem is mertem előbb kiszállni a kocsiból, csak jó sokára, a külvárosban, egy kétes vendéglő előtt, hol vörös abroszok voltak az étteremben, sánta s kancsal pincérek járkáltak szutykos ruhában, az újságrámából pedig elrongyolt lap csüngött, a tegnapi újság, hiába árulva kopott újdonságait, kacérkodva, mint vénasszony a bálban. Itt végre megpihentem. Leültem egy asztalhoz, bort rendeltem. Töröltem a homlokom. Nézegettem a kopott falkárpitot. A bor savanyú volt, ihatatlan.


Öt perc múlva nagy csörömpöléssel kinyílt az üvegajtó. A munkások jöttek. Érthetetlen, valószínűtlen az egész, de ők voltak, mind a tizenöten, vérengző jókedvvel, otrombán, dalolva, borvirágos orral. Letelepedtek a kármentő mellett, a nagy kerek asztal köré.
Nemigen törődtem velük. Poharukba sárga, vörös folyadékok ömöltek. Egy idő múltán azonban mind gyakrabban néztek felém. Az egyik, egy nyurga, sápadt legény, fölállt. Zavart a tekintetük. Az asztal másik végére ültem, hátat fordítva nekik.
- Ezek valamit akarnak tőlem - mondtam magamban. Sokáig ülhettem így, magam előtt is titkolva nyugtalanságomat, töprengve az idegenek kilétén. Nyilván mind félreismertem. Lehet, hogy valaha dolgom volt velük, és elfelejtettem őket. Talán megnéztek egyszer, anélkül hogy tudtam volna. De most, hogy nem láttam őket, még egyre bámultak rám, mindig erősebben, halkabban, s tekintetük, mintha gyűjtőlencsén szűrődnék át, égette kabátom posztóját. Szívem viharosan vert. Tűrhetetlenné vált a helyzet. Fölkeltem, és régi helyemre ültem.
Csakugyan figyeltek. Néhányan fölálltak, előrehajoltak, mások barátságos, hívogató jeleket adtak.


Odaintettem a pincért.
- Kik ezek?
- Nem tudom.
Fölhajtottam az undok bort, fizettem, indulni akartam. Már rajtam volt a télikabát is. Erre csak az asztalomhoz sompolygott két alak. Az egyik, a barna kabátos, valamit hadart, ismeretlen nyelven.
- Nem értem - mondtam türelmetlenül, a végletekig fölizgatva.
Erre németül kezdett beszélni.
- A Krakkói Templomépítő Munkások jöttek üdvözölni téged. Szervusz.
Nyújtotta kezét.
Hátrahőköltem, nem fogadtam el a parolát.
- Kicsodák az urak?
- Még te kérdezed? - kacsintott a sápadt és nyurga.
- Jól adja - vihogott a másik.


Végtelen gyöngeség fogott el. Gondolkoztam, hogy faképnél hagyjam-e őket, vagy végére járjak a dolognak. Rájuk tekintettem. Láttam, mint tükröződik az arcom a savószín, lengyel szemekben, és láttam, hogy nem tréfálnak, és láttam, hogy ebben a pillanatban - egyszerre mind - csakugyan fölismertek. Egy idegen élet árnya húzódott végig lelkemen. Fejemhez kaptam. Tapintottam a homlokomat. Éreztem a rácsapzó hajat, az én hajamat. Beszéltem, és hallottam hangomat. Mégis mintha megsemmisültem volna. Olyan jó lett volna most aludni a föld alatt, névtelenül, mélyen-mélyen a föld alatt.


- Mit akarnak? - esdekeltem csaknem síró hangon, az aléltság utolsó erőlködésével. - Miért kínoznak? Az ég szerelmére, miért kínoznak engem?
- Gyere az asztalunkhoz - ordítozták karban. Pillanat múlva már ott ültem, sápadtan, mereven. Nem volt kegyelem számomra. A munkások belém szúrták tekintetüket, felborzolták hajam, összevissza csókoltak. Tegeződtem velük. Lassankint mindenbe belenyugodtam. A másik homályos szobában nyekeregni kezdett a verklizongora, mi pedig ittunk. Csak néha eszméltem föl. Kerestem valamit összeszorított, görcsös agycsomóimmal, mintha kincset kutatnék ájult álomban, és nem találtam. Életem elsüllyedt mellőlem. Semmire sem emlékeztem már. Csak a munkásokat láttam, kik megint ordítozni, marakodni kezdtek, ostromoltak kérdéseikkel.
- Mennyire megsoványodtál azóta - mondta a nyurga.
- Dehogy - böfögték a többiek -, hiszen olyan kövér, mint a krakkói püspök.
- Nem értem - dadogtam.
- Ő nem érti - szónokolt egy kis lengyel. - Nem akar megismerni bennünket a gyalázatos, a szamár, a szemtelen... - és földhöz vágta poharát.
- Az anyádra sem emlékszel már? - kérdezték többen.
- Az anyámra? - dadogtam fáradtan.
Rájuk sandítottam, és úgy rémlett, hogy ismerik anyámat. Egy idegen asszonyt, kit én nem ismerek.
- A húgod a télen férjhez ment - kiáltott egyik munkás.
- Hol maradt a nászajándék, te zsugori?
- De hisz nekem nincs is húgom.
- Nincs, nincs - nevetett az egész asztal.
Ezután már alig engedtek szóhoz. Közrefogtak, megrohantak, elkábítottak szavaikkal:
- A krakkói hídra sem emlékszel, hol annyit ácsorogtál? A részeg éjszakákra, mikor a hóban szuszogtál, és pezsgőt öntöttél a lányok mellébe? A csengős szánokra? A nagy lovaglásokra? A fekete paripádra, melyen holdas éjen végiglovagoltál a városon?
- Nem - nyögtem -, nem.
- Az apádra sem emlékszel, a kövér ulánusra?
- Nem.
- A szeretődre sem, az almazöld szemű Maricára, a fehér, csodás Maricára?
- Nem - zokogtam egyre csendesebben, minden ellenállás nélkül.
- Várj csak - sivított egy kis göndör lengyel -, mindjárt kisegítelek. Egy délután, augusztusban, a pap méhesében aludtál a földön, és körülötted méhek, darazsak dünnyögtek. Mindjárt nyomon leszünk, uracskám. Akkor te beszéltél velem. A domboldalon tökvirágok voltak. Galagonyák nyíltak a melegben. Erre sem emlékszel?


Hallgattam a beszédet, melyben egy ismeretlen élet minden szemete kavargott, és megtántorodtam. Láttam a tájat, hol jártam, talán álomban, de igazán, határozottan emlékeztem rá, különösen a kövér, sárga tökvirágokra. Ez egyszer csakugyan megtörtént. Mintha derengeni kezdett volna, már nem voltak idegenek a részeg álomalakok sem. Elhatároztam, hadd fosszanak ki, hadd vegyék el mindenemet, és eresszenek el.


- Emlékszel rá? - kérdezte még egyszer a kis lengyel, nagyon jelentősen.
Csönd volt. Lehajtottam a fejem, és halkan mondtam:
- Emlékszem.
Vad kavarodás támadt. A röhej sortüze pattogott. Poharakat emeltek, éljeneztek, táncoltak. Én pedig összeszedve minden erőmet, fölkerekedtem, és haza akartam menni.
- Nem úgy - ordított egy széles arcú, vörös szláv, egy óriás, ki eddig meg sem mukkant -, ily könnyen nem menekülsz. Engemet egyszer valaki pofonvágott hátulról, orvul, egy sötét folyosón. Most már tudom, ki volt az.
A vér megdermedt ereimben. Emelte iszonyú kezét, rám mutatott.
- Te vaddisznó - sápítozott rekedten -, te rongy, te szemét.
A többiek békítgetni próbálták. De ő nem tágított.
- Ez az ember tolvaj - kiabált torkaszakadtából. - Egyszer ellopott tőlem öt aranyat. Mondd, hogy nem te voltál!


Szótlanul kivettem a pénztárcám, az órám, a melltűm, és eléje dobtam. Mindenemet odaadtam volna most, a ruhámat, ingemet is, csak menekülhessek, és mehessek tovább - tovább az éjben. Az öngyilkosok búcsúzhatnak így az élettől.
Röfögve kurjongattak, kérődzve mámorukon. A szláv óriás diadalmasan lobogtatta pénztárcám. De a többiek ezalatt körülfogták, ki akarták csavarni kezéből. Ez volt a szerencsém. Egérutat leltem. Alattomban az ajtóhoz osontam, kiszédültem az utcára.


Alig álltam a lábamon. Csak most fogott el igazán a rettegés. Nem tudom, hogy mi történt, csak azt, hogy kiraboltak, és elvesztettem önmagam. Ki vagyok én, szegény, egy ember a világűrben, egy senki, ki az utcán ténfereg? Szavakkal, hazugságokkal hűtöttem lázam. Kétségbeesésem nőttön-nőtt. Emberek közé vágyódtam, kiket ismerek, s akik ismernek, hogy belekapaszkodjak az életükbe, az életembe, közös emlékeinkbe. De hová menjek? Itten senki sem ismer. A vendéglők csukva vannak, a kávéházakban lélek sincs.


Rohantam haza. Szüleim már bizonyára fenn vannak és reggeliznek. Apám koránkelő. Ilyenkor még egyszer átnézi az aktákat, mielőtt hivatalába megy.
Az éj lassan pitymallott. Ebben a zöld derengésben kutyák kóboroltak, szörnyű külvárosi alakok, kendővel nyakukon, kiket sem éjjel, sem nappal nem látni, csak ebben a határozatlan félórában, mikor még habozik az ég, hogy megvirrad-e vagy sötét marad.
Hazaértem. Fölrántottam az ajtót.
A hálószoba lámpája még égett.
Mellette az ebédlőben, gyertyavilágnál reggelizett apám és anyám. A szoba sötét volt a ködtől.
Beléptem.


Anyám csodálkozó szemekkel nézett rám. Aztán ezt mondta:
- Kit keres?
Apám fölkelt az asztaltól, letette az újságot, kivette szájából a szivart. Zavartan tekintett rám:
- Bocsánat, kérem, de egy idegen lakásba... Talán téved... Nem értem, hogy a cselédek...
S anyám, mikor kifelé indultam, alig hallhatóan suttogta:
- Különös.
Csak ennyi történt. A másik percben már künn voltam az utcán, hazátlanul, félőrülten, iszonyodva magamtól.


Átkotortam zsebeimet. Megtaláltam arcképes igazolványomat. Ez én vagyok. Ott voltak a leveleim is, melyek címemre érkeztek, okmányaim, vasúti jegyem. Nekem azonban döntőbb bizonyíték kellett. Szemben, a körút másik oldalán, egy kirakat tükörüvege csillogott. Odasiettem. Szomjasan néztem belé. Akkor aztán láttam. Mindent láttam, és mindent megértettem.
Kusza, dúlt arc meredt reám, az idegen, kivel még sohasem találkoztam, egy közömbös, fáradt alak, lebegve a semmiségben. Egy ember, ki elszakadt mindentől. Az ismeretlen.
Aléltan hajoltam a tükör lapjára.
Az arc tovább is mozdulatlanul feküdt benne, mint üvegkoporsóban a halott, és az álom nem akart végetérni.
 

1911

Forrás: MEK

Szólj hozzá!

Címkék: novella kirakat hasonmás újraolvasó


A bejegyzés trackback címe:

https://kosztolanyidezsoter.blog.hu/api/trackback/id/tr441860198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása