Paris, 1909

Kedves Józsi,

mióta itt vagyok, nem tudtam leírni egy mondatot sem. Levelet sem írok. Sehova sem. Paris – mint említém – iszonyú. Nem az Élet városa ez. Valami rettenetes, szóval ki nem fejezhetően borzalmas fészek, a középkor és az újkor vegyüléke, méreg és cukor, csók és halál együtt, az idegennek, nekem legalább csak ijesztő, kellemetlen és érthetetlen.

Vagy csak volt. Tegnapig. Tegnap azonban egy el nem hihető, magamnak is hazugságnak tetsző virtust csináltam.

Le Tabarin (forrás)

A Montmartre-on ültem, a Tabarin mulatóban. Egyedül és kétségbeesve. Nők táncoltak körülöttem. Paris legelelőkelőbb táncosnői. Az egyik, Mme Frou Frou nagyon megtetszett, és tüntetően tapsoltam neki. Tüntetően fixíroztam. A tánc végével a nő odajött és végigcipelt a táncteremben. Egy keménykalappal a fejemen táncoltam vele. Abszintet kellett rendelnem. Reggelig mulattam. A fényes táncteremben – bál volt – vágtattam vele millió ismeretlenek között. A nőnek megtetszettem. A villanylámpák alatt csókolóztunk. Aztán le a földszintre, és csók… De eddig nem ismertem a csókot. Csók sok nyállal, nyelvek csókja, meleg gőz és köpés, a kéjek kéje, egy csókban millió nőszáj és elkárhozás.

Kábító. Ma sem tudom elhinni. Aztán egy éj. A nő megcsócsált, megmosott, végignyalt,
rám köpött egy meleg gejzírt, végül pedig kiköpött és újra szájába vett. Mindez pedig csak
egy csók után. Utána én jöttem.

Nevetek mindenen. Ez a szerelem. Parisba semmiért nem érdemes jönni, csak ezért.

A nő szőke. 32 éves. Végigjárta a világot. Gyűrűje van Buenos Ayresből, Abesszíniából, Indiából és Spanyolországból.

A nő szeret. Ezt Budapesten nehéz elhinni. Én sem hinném el, ha ott lennék. Ölel:

Desiré

Most újra hozzá megyek. Másról nem tudok írni. Én is szeretem. Mi újság otthon? Könyvembről küldd a kritikákat. Rue Monge 33.

A Rue Monge 33. (forrás)
 

A levél forrása: Kosztolányi Dezső: Levelek - Naplók S.a.r. Réz Pál, Kelevéz Ágnes és Kovács Ida, Osiris, 1998, 180-181.

A levél irodalomtörténeti háttere ebből a tanulmányból tudható meg. A lényege: Kosztolányinak Rilkével kellett volna találkoznia...