Az Ördög Bibliája - mondják a kártyára. Deziré barátunk természetesen e területen is jeleskedett, szerzett érdemeket, s időnként bizony veszített is. Ám az igazi Mesterek tisztában vannak vele: veszíteni is tudni kell. Kell, és lehet, méghozzá nem is akárhogyan. Hunyady Sándor például a következő történetet meséli el:
"Hirtelen eszembe jut, bármilyen torz dolog, hogy milyen ádázul, milyen kísértetiesen peches kártyás volt Kosztolányi. Bakk korszakában igazán mindenét elvesztette. Isten csodája, hogy a becsületéhez nem nyúlt hozzá. Még én is nyertem tőle. József körúti hónapos szobájában kettes makaót játszottunk egyszer, és elnyertem harminc koronáját. Amikor mindene elúszott, összetépte a kártyát. »Szörnyeteg«-nek nevezett, és sírva fakadt a dühös kétségbeeséstől. Lefeküdt a díványra, tenyerébe temette arcát. Kíváncsian föléje hajoltam, csakugyan sír-e. Sírt. Valóságos könnyekkel, mint egy gyermek. Meglepetve néztem és mellére tettem egy tízest a nyert pénzből. Bevallom, úgy meg voltam döbbenve, hogyha tovább sír, visszaadom az egész nyereségemet. De erre nevetni kezdett, kicsúfolt, hogy »hólyag« vagyok. Fölállt, föltette kis kerek kalapját, és elmentünk valahová megkeresni Karinthyt, aki már akkor nélkülözhetetlen párja és versenytársa volt, akin, amint mondta: »mérte magát«.”
Ám Deziré nemcsak diákkorában áldozott a kártya isteneinek, hanem már kisgyermekként is (szegény kisgyermek...), hisz ötévesen javában tarokkozott, mivel Tápay-Szabó László egy palicsi nyaralás alkalmával megtanította rá őt és szintén zseniális tehetségű unokaöccsét, Brenner Jóskát, későbbi közismert művésznevén Csáth Gézát, Morpheus isten földi helytartóját.
Ha a versek közt kutakodunk, ott is rábukkanhatunk nem is akármilyen kártyás utalásokra! Az Őszi koncert. Kártya című kötetében Deziré közli az ördögi Biblia imádatáról árulkodó ciklusát, melyről a Nyugatban Várady István ekként ír: "túlfűtöttségükben jellemzőek, vehemenciájukban, zuhanásszerű elhalkulásaikban hatásosak."
S hogy eme vehemenciát testközelből is szemlélhessük s élvezhessük, íme pár sorocska a Kártya-ciklusból:
Ó színek színe, ördög bibliája,
fújd meg lelkembe roppant riadód.
Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
vidd az ördöghöz drága véradód.
Puffadt erszényed, mely vértől hízott meg,
az élet asztalára dobd oda,
és hogyha aludt a sors ezer évig,
mostan történjék végre a csoda.
Vesztett csaták, vér és kudarc után
más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda hívás:
szaladni, úszni s menni, menni, menni,
örökre folyni örök körforgásban
újhodni, veszni, hullni lefele,
csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
színkeverés, tánc és örök csere.
Lélekzeni parázsló oxigénben,
és nézni, hogy minden hogy folyik el,
és érezni, fejünkön a sisakkal
a harc előtt, hogy menni, menni kell!
(Forrás: Kosztolányi Dezső: A kártyás fölfohászkodik, MEK)
Hozzászólások